A rendőrség az év első hét hónapjában fenntartotta a közrend és közbiztonság stabilitását, továbbá 6,3 százalékkal kevesebb bűncselekményt jegyeztek fel, mint a tavalyi év azonos időszakában. Emellett 2,18 tonna kábítószert foglaltak le, melyek közül a legtöbb marihuána és kokain volt, közölte szerdán Dragan Vasiljević rendőrfőigazgató.
„A rendőrök az év első hét hónapjában biztosították a polgárok és a vagyon biztonságát, fenntartották a stabil közrendet és közbiztonságot, folyamatosan a polgárok rendelkezésére álltak, minden területen növelték a biztonsági szintet, erősítették a határbiztonságot, kedvező eredményeket értek el a közlekedésbiztonság terén, valamint figyelemre méltó eredményeket értek el mindenféle bűnözés elleni küzdelemben” – mondta Vasiljević újságíróknak a Rendőrigazgatóság kollégiumi ülését követően a Szerbia Palotában.
A bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatban elmondta, hogy a Szerbia területén elkövetett bűncselekmények száma folyamatos csökkenést mutat.
Szavai szerint 2024-ben regisztrálták a legkevesebb bűncselekményt az elmúlt 25 év során, az idei év első hét hónapjában pedig 35.782 bűncselekményt jegyeztek fel, ami 6,3 százalékkal kevesebb, mint a 2024-es év azonos időszakában.
„Az év első hét hónapjában kevesebb bűncselekmény történt. Majd meglátjuk, milyen lesz az év végi összesítés, de ha ez alapján ítélünk, az idei év eredményei jobbak lehetnek az elmúlt 26 évinél is” – közölte Vasiljević.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

