Óbecse, Zenta, Felsőhegy, Tiszakálmánfalva – ezekről a településekről jelentkeztek a Családi Kör olvasói, hogy csütörtökön nem volt a polcokon a magazin augusztusi száma. Bizonyára máshol is hasonló volt a helyzet. Sokáig mi sem értettük, mi történt, hol csúszott el a dolog, ki a hunyó ebben a történetben.
Mivel korábban már voltak negatív tapasztalataink a boltokkal és trafikokkal kapcsolatban, ugyanis egyes helyeken igyekeztek úgy eldugni a Családi Kört, hogy senki ne találjon rá, máshol pedig ki se tették, hanem ha valaki kérte, akkor a pult alól (!) került elő egy példány, így első körben őket kérdeztük meg, hogy mi történt. Mivel mindenhonnan ugyanaz a válasz érkezett, amely szerint nem jött meg az új szám, így ahol még akad egy-két darab a júliusiból, azt kint hagyták a polcon, ahol meg nem, ott a potenciális vevőkkel közölték, egyelőre nem kapták meg az augusztusi számot.
Az országban uralkodó állapotok és amiatt, mivel pontosan tudjuk, hogy sokak szemében szálka a Családi Kör, amelynek a pályázatait a Magyar Nemzeti Tanács jó ideje már nem javasolja a köztársasági tájékoztatási minisztériumnak támogatásra, akadtak olyanok is, akik attól tartottak, talán a szárazsággal foglalkozó cikk, vagy a zentai Elgas körüli történéseket körbejáró írás, vagy éppen a belpolitikai helyzetelemzések, esetleg Mina Delić négyoldalas riportja az egyetemista tüntetésekről miatt döntött valaki úgy, hogy egy nappal később jussanak csak hozzá az emberek a magazinhoz.
Az ördög nem alszik, de úgy tűnik, ezúttal nem erről van szó, ugyanis a terjesztő csütörtökön értesítette a Családi Kört kiadó Sajtószabadság Alapítványt, hogy elnézte a napot, péntekre írta be az előző havi szám összeszedését és az új, augusztusi szám kézbesítését. A levelet a terjesztő képviselője úgy fejezte be, hogy „kicsit összeszaladt a munka, és jól tudják, aki dolgozik, az hibázik is.”
A jó hír, hogy a terjesztő állta a szavát, vagyis pénteken, augusztus 8-án már ott van a polcokon a Családi Kör. Vegyék, vigyék, olvassák és tájékozódjanak abból a lapból, amelyiknek a szerkesztői és újságírói továbbra is úgy gondolják, az újvidéki előtető leomlása előtti helyzet igencsak távol áll az oly sokat hangoztatott normalitástól, amelyhez egyesek szerint nagyon gyorsan vissza kellene térni.
____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

