Lezuhant egy kisrepülőgép a romániai Aradon, a fedélzetén lévő két ember meghalt. A 112-es segélyhívóra helyi idő szerint 11:30-kor érkezett a riasztás, hogy egy kisrepülőgép csapódott be az Astra Rail Industries vagongyár udvarán. A kiégett roncsok között talált két férfin a helyszínre érkezett rohammentősök már nem tudtak segíteni, csak a halálukat tudták megállapítani.
A becsapódás helyszínén – a kisrepülőgépen utazó 18, illetve 47 éves áldozaton kívül – senki sem sérült meg.
A város központi, sűrűn lakott részén található aradi vagongyárban az idén tavasszal az amerikai tulajdonos leállította a termelést, az alkalmazottakat elbocsátotta, a gyártelep gyakorlatilag üres volt. A helyszínt a rendőrség lezárta, a hatóságok megkezdték a vizsgálatot a baleset okainak és körülményeinek kiderítése érdekében. Egy hónapon belül ez már a harmadik kisrepülőgép, amely lezuhant Romániában:
- július 15-én egy 59 éves Temes megyei pilóta vesztette életét, amikor kisrepülőgépével lezuhant a szászvárosi akvapark mellett,
- július 20-án pedig a Duna torkolatvidékén, a Fekete-tenger partján lévő Gura Portitei nevű földnyelven szenvedett balesetet egy másik kisrepülőgép, amelynek mindkét utasa meghalt – írja az MTI.
A források szerint a pilóta 47 éves volt, Bukarestből származott, és korábban legalább három menetrend szerinti légitársaságnál dolgozott. Egy sétarepülésre vitte magával a 18 éves aradi fiatalembert, akinél az édesapja telefonja volt. Így a mentőcsapatok – amelyek a telefon-előfizetések alapján próbálták azonosítani az áldozatokat, mivel a sérülések nem tették lehetővé a kor meghatározását – kezdetben azt hitték, hogy a második áldozat 45 éves. A nyomozáshoz közel álló források szerint kisrepülő a 25 kilométerre lévő Világoson szállt fel, és Aradon kellett volna leszállnia.
A repülőgép roncsa a gyár udvarában (Fotó: szabadsag.ro)