Incidens történt a Szlovák Nemzeti Ünnepségek nevet viselő rendezvény ideje alatt Petrőcön (Bački Petrovac). A polgárok saját kezdeményezésre, a hivatalos programon kívül, fotókiállítást szerveztek a már mintegy kilenc hónapja tartó tüntetésekről. Egyik pillanatban azonban ismeretlen férfiak (еgyes portálok beszámolója szerint a Szerb Haladó Párt tagjai és szimpatizánsai) jelentek meg, akik elkezdték nemzeti alapon sértegetni a jelenlevőket és letépték a kiállított fényképeket.

A közösségi médiában megjelent információk szerint a rendőrök nem avatkoztak közbe, amíg az ismeretlen személyek összetépték a fényképeket, hanem csak ezután intézkedtek, és szétválasztották a két csoportot.

A polgárok ezután felszólították a rendőröket, hogy állítsák elő az elkövetőket, mondván, hogy tönkretették a tulajdonukat és nemzeti alapon sértegették őket. Ennek ellenére – a jelenlévők tanúsága szerint – a rendőrség passzív maradt, és csak figyelte a helyzet további alakulását.

__________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!