Hat napon ét küzdöttek az orvosok a 38 éves Dragiša Savković életéért, de hiába tettek meg mindent, a focista, aki mellett egy héttel ezelőtt villám csapott le egy labdarúgó-mérkőzésen, elhunyt.
A játékost már az augusztus 3-án megrendezett találkozó helyszínén újra kellett éleszteni, s utána azonnal a belgrádi Sürgősségi Központba szállították, majd a Szerbiai Klinikai Központban ápolták.
Mint ismeretes, a Loznicán megrendezett mérkőzésen a klupci Radnički és a petkovicai Cer csapatai mérték össze erejüket, s a hirtelen jött viharral villámlás és mennydörgés is érkezett, s az egyik villám a pályára csapott le, aminek következtében tíz labdarúgó megsérült, akik között volt a szombaton elhunyt Dragiša Savković is, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
A találkozót azonnal félbeszakították, és a mentőszolgálat ügyeletes csapata percek alatt a helyszínre érkezett. A játékosok hirtelen mind a földre kerültek, de a többségük megúszta könnyebb sérüléssel, kivéve Savkovićot, aki két gyermeket hagyott maga után.
___________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

