Megszakítják az idei, kizárólag elektromos meghajtású új járművek vásárlására vonatkozó támogatások odaítélésének folyamatát, közölte a Környezetvédelmi Minisztérium. Az indoklás szerint a támogatásra szánt források még a naptári év vége előtt kimerültek, írja a Tanjug.

A támogatások odaítélése akkor folytatódik, amikor ismét rendelkezésre állnak a költségvetési források erre a célra, amiről az érintetteket tájékoztatni fogják – áll a minisztérium közleményében.

Ahogyan az év elején a minisztérium bejelentette, a támogatás összege idén az elektromos jármű típusától függött, és 250 és 5.000 euró között mozgott, a kérelmek benyújtási határideje pedig október 31. lett volna.

Az állam 5.000 eurós támogatására számíthattak a kragujevaci gyárban készülő „Panda” elektromos autó leendő vásárlói is.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!