Úgy tűnik, hamarosan új főszerkesztője lesz a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának, a Magyar Szónak. Varjú Márta 2011-ben – Pressburger Csaba leváltásakor – megbízott főszerkesztőként kezdte meg tevékenységét a napilap élén, egy évvel később pedig kinevezték főszerkesztőnek, s azóta ő tölti be ezt a tisztséget, vagyis immár 14 éve az ő neve szerepel az impresszumban a fő- és felelős szerkesztő felirat mellett. Igaz, tavaly lejárt a négyéves megbízatása, de akkor a Vajdasági Magyar Szövetség által felügyelt és ellenőrzött Magyar Nemzeti Tanács úgy döntött, egy évre még kinevezi megbízott főszerkesztőnek, s 2024. szeptember 20-án ezt meg is tették.

Most azonban lehet, hogy tényleg bekövetkezik a váltás, ugyanis a napilapban megjelent a főszerkesztői pályázati kiírás. A Limburger József, a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület elnökének nevével ellátott pályázatban megjelentek szerint egyetemi végzettséget (VII/1 fokozat) kérnek, legalább öt éves szerkesztői vagy újságrói munkatapasztalat szükséges, a magyar nyelv anyanyelvi szintű, valamint az angol vagy más világnyelv ismerete szükséges ahhoz, hogy valaki pályázhasson, és mellékelni kell a Magyar Szó Lapkiadó Kft. munka- és fejlesztési tervének javaslatát.

A pályázat 2025. augusztus 23-ig van nyitva, vagyis addig a dátumig kell a jelentkezőknek eljuttatniuk a jelentkezésükhöz szükséges dokumentumokat. Azt, hogy miért a legkisebb példányszámú pénteki újságban dugták el ezt a felhívást, bizonyára csak azok tudják megmondani, akik szerint ez jó ötlet volt, vagy esetleg már tudják, hogy ki a biztos befutó, így felesleges széles nyilvánosság elé tárni – értsd a hétvégi nagy példányszámú lapba tenni – a pályázatot.

Az újságíró körökben három név kering, akik esélyesek lehetnek a Magyar Szó főszerkesztői posztjára: Varjú Sára (a jelenlegi főszerkesztő unokahúga, a szabadkai szerkesztőség vezetője), Pesevszki Evelyn (belpolitikai újságíró) és Máriás Endre (jelenleg főszerkesztő-helyettes), persze kérdés, közülük ki adja, vagy éppen nem adja be a pályázatát.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!