Szinte az egész ország területére vörös riasztást adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet augusztus 10-én erre a napra, ugyanis a legmagasabb nappali hőmérséklet 40 Celsius-fok körül alakul, s ez a hőség már kedvezőtlenül hathat a krónikus betegségben szenvedőkre és az időjárási változásokra érzékenyebb emberekre is. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet közleménye különös óvatosságra inti az asztmásokat és a szívbetegeket.

A rövid távú előrejelzés szerint a következő hét napban csak hétfőn és kedden lesz valamivel alacsonyabb a hőmérséklet Vajdaságban, valamint az ország nyugati és részben középső területein: az említett két napon 31 és 33 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet, de a hét elején is lesznek olyan részek az országban, ahol a hőmérséklet megközelíti a 40 Celsius-fokot.

11 és 17 óra között ne menjünk ki a napra, illetve használjunk UV-védelmet, s csökkentsük a fizikai aktivitást. Vigyázzunk magunkra!

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet azt javasolja, hogy 11 és 17 óra között senki ne menjenk ki a napra, illetve használjanak UV-védelmet biztosító krémeket, napszemüveget és kalapot.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!