A koszovói Peć településen működő Panda kávézóban meggyilkolt fiatalok családjainak jogi képviselője, Ivan Ninić ügyvéd bejelentette, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség két évvel a kérelme benyújtása után sem hallgatta meg Szerbia elnökét, Aleksandar Vučićot.
Ninić 2023. augusztus 10-én bizonyítási indítványt nyújtott be, amelyben kérte Vučić kihallgatását korábbi nyilatkozatai miatt, amelyek szerint állítólag tudja, mi történt 1998. december 14-én a Pandában.
„Pontosan két éve tettem javaslatot, hogy az Panda kávézóban meggyilkolt hat gyermek ügyében hallgassák ki Aleksandar Vučićot. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség és Mladen Nenadić két éve nem merik behívni és kihallgatni Vučićot, aki tud valamit, miközben ugyanezek a szempontok alapján negyven másik tanút hallgattak meg” – írta Ninić az X közösségi oldalon.
A kérelem szerint a családok azt követelik, hogy Vučićot hallgassák meg az 2013 és 2018 között tett nyilatkozatai kapcsán, amelyekben azt állította, hogy a gyilkosságot nem albánok követték el, és „majdnem tudja”, mi történt a végzetes éjszakán a kávézóban.
Felidézik, hogy Vučić, aki akkor a szerb kormány első alelnöke és a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős iroda vezetője volt, 2013. december 26-án a Pink Televízió„Teška reč” című műsorában azt mondta: „A Panda-ügyben nem albánok követték el a bűncselekményt, ahogyan eddig hittük. A közvéleményt meg fogja döbbenteni, amikor az igazság napvilágra kerül.”
Két évvel később, 2015. december 11-én a szerb kormány sajtótájékoztatóján Vučić kijelentette, hogy szinte biztos abban, mi történt a Panda kávézóban.
„A sötétben tapogatózunk. Majdnem biztos vagyok abban, hogy mi történt a Pandában, de nincs bizonyítékom. Nem vagyok biztos benne, hogy hatóságaink büszkék lehetnek arra, amit akkor tettek” – mondta Vučić, áll a kihallgatási javaslatban.
A családok felidézik, hogy 2017. szeptember 12-én Vučić nyilvánosan azt állította, hogy „bizonyos információkkal” rendelkezik arról, mi történt a Pandában, amikor hat szerb fiatalembert gyilkoltak meg.
„Vučić a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy »bizonyos információk« a lehetséges elkövetőkre vonatkoznak, és ezek »nem egyeznek az eddig közöltekkel«. »Nem vagyok ügyész, és nem beszélhetek erről« – mondta, hozzátéve, hogy tudja mi történhetett.
Hozzátette, hogy az illetékes szervek is rendelkeznek „bizonyos információkkal” az ügyről, olvasható a kihallgatási indítványban.
A családok megemlítik Vučić 2018. november 1-jei Prva Televíziónak adott nyilatkozatát is:
„Vannak információink, és hatóságaink a teljes igazság felderítésén dolgoznak. Mindent megteszünk, és biztosíthatok mindenkit, hogy az igazságot nem fogjuk eltitkolni. Legyen szó albánokról vagy szerbekről” – mondta akkor.
Az áldozatok családjainak ügyvédje, Ninić szerint ugyanazokat a szempontokat kellene alkalmazni, amelyeket az összes többi, az üggyel kapcsolatos tanú meghallgatásakor alkalmaztak, és ezt az elnök kihallgatására is ki kellene terjeszteni.
27 évvel ezelőtt, 1998. december 14-én este 20 óra körül két álarcos támadó gépkarabéllyal nyitott tüzet a Panda kávézó vendégeire, akik között főként a peći gimnázium diákjai voltak.
Az áldozatok: Ivan Obradović (15), Zoran Stanojević (18), Vukota Gvozdenović (16), Svetislav Ristić (18), Ivan Radević (24) és Dragan Trifović (18).
Súlyosan megsebesült Vladimir Lončarević (18) és Mirsad Šabović (34), míg könnyebben Nikola Rajović (18).
A bűncselekmény után néhány nappal az Állambiztonsági Szolgálat letartóztatott és meggyanúsított egy helyi albán csoportot, de bizonyíték hiányában szabadon engedték őket.
Nikola Šainović, az azóta már nem létező ország, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság szövetségi kormányának alelnöke, aki a Koszovó-ügyekért felelt, akkor bejelentette, hogy a Panda ügy megoldódott.
Az áldozatok családjai több mint tízszer kérték, hogy az elnök találkozzon velük, ám annak ellenére, hogy nyilvánosan ígéretet tett erre, eddig nem beszélt a családokkal.
A Panda-ügyben indult nyomozás csak 2015 novemberében kezdődött el a Belgrádi Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségen.
Eddig körülbelül 40 tanút hallgattak meg, de vádat még nem emeltek.
Aleksandar Vučić (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

