Tíz közlekedési baleset történt a szabadkai közlekedési rendőrséghez tartozó területen az augusztus 4. és 10. közötti időszakban, a tűzoltókat pedig 33 alkalommal riadóztatták terepre.
A múlt héten bekövetkezett tíz baleset közül hat alkalmával történt személyi sérülés, egy személy súlyos, kilenc további pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetek kevesebb mint a felében, négyben keletkezett „csak” anyagi kár.
Az említett időszakban a rendőrök 73 személy ellen tettek szabálysértési feljelentést, 1463 sofőrt pedig a helyszínen bírságoltak meg. A forgalomból 10 gépjárművezetőt zártak ki, közülük négyet kellett a rendőrségi fogdába vinni józanodni, mert súlyosan, illetve teljesen ittas állapotban öltek a volán mögé.
A tűzoltóknak a múlt héten átlagban minden napra jutott munkájuk, összesen 33 alkalommal riadóztatták őket terepre.
A nyitókép csak illusztráció
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

