Továbbra is dolgoznak a szakemberek a zombori Rančevo szeméttelepen kitört tűz eloltásán, ám jelenleg már nincs nyílt láng – közölte a szerbiai Környezetvédelmi Minisztérium.
A tárca közleménye szerint a tűz mintegy 8,5 hektáros területen terjedt szét, és az oltásban nemcsak a Belügyminisztérium válsághelyzetekkel foglalkozó szakszolgálata, hanem több önkéntes tűzoltóegyesület is részt vesz, Zomborból és Apatinból egyaránt.
Az oltáshoz a helyi önkormányzat is biztosított emberi és gépi kapacitásokat. A terepen jelenleg két hivatásos tűzoltóautó, hat önkéntes tűzoltójármű, két buldózer, három rakodógép, valamint a zombori Vodokanal közművállalat vízszállító tartálykocsija vesz részt a munkában.
A hulladéktelep körülbelül 10 kilométerre fekszik Zombor városától, a belvárosban jelenleg nem érezhető füstszag. A Környezetvédelmi Ügynökség bejelentette: mobil légszennyezettség-mérő állomást helyeznek el a helyszín közvetlen közelében.
A minisztérium közölte azt is, hogy a közeljövőben a Rančevo regionális hulladékgazdálkodási központ kiépítése keretében teljes körű rekultiváció és kármentesítés valósul meg a területen. Ennek része lesz biogázfáklyák és biotornyok telepítése, amelyekkel a biogázt a legkorszerűbb környezetvédelmi előírások szerint kezelik.
A projekt magában foglalja egy új, korszerű, szigetelt lerakó, valamint a csurgalékvíz-kezelő, a biogáz-lecsapoló és -feldolgozó rendszer kiépítését is.
A minisztérium szerint, amint elkészül a regionális központ a hozzá tartozó berendezésekkel és infrastruktúrával, a tűzesetek kockázata a minimálisra csökken.
Fotó: Környezetvédelmi Minisztérium
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

