Ismét felfestette a trikolórt az épületek homlokzatára Újvidéken a Szerb Haladó Párt, amelynek elnöke, Miloš Vučević kijelentette, hogy, minden alkalommal vissza fogják festeni azt.
“Akárhány alkalommal rongáljátok meg a szerb zászlót, mi mindig vissza fogjuk azt festeni. Többé nem fogunk hátrálni” – mondta Vučević a Prva televíziónak.
Üzent azoknak, akik esetleg a párt irodáit megrongálnák, hogy a Szerb Haladó Párt tagjai meg fogják védeni azokat.
„Ha egyetlen tagunkat bántjátok, mindannyian elmegyünk megvédeni őt. Ha egyetlen gyerekünket bántjátok, azzal az összes gyerekünket bántjátok. Ha valakinek az anyját szidjátok, azzal mindannyiunk anyját szidjátok. Elég volt ebből a terrorból” – mondta Vučević.
Arra a kérdésre, hogy a Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić által Újvidékre beharangozott nagygyűlésről mit gondol, azt felelte, hogy úgy hiszi, szeptemberben lesz egy nagy rendezvény, bár pontos időpontot nem jelölt meg, és hozzátette, készen állnak arra, hogy házigazdák legyenek.
„Elegünk van abból, hogy arról beszéljünk, hogy meg tudjuk-e vagy sem tartani a gyűlést. Már akkor is tartottunk, amikor politikailag gyengébbek voltunk, amikor ellenzékben voltunk. Mi nem akadályozunk senkit a gyülekezésben, de nem fogjuk többé megengedni, hogy az embereinket zaklassák és az irodáinkat szétverjék” – mondta a haladók elnöke.
A Szerb Haladó Párt több támogatója vasárnap délelőtt festékkel felfestette Újvidék Liman városrészében az épületek homlokzatára a szerb trikolór színeit. Ez egy reakció volt az előző napi akcióra, amelyet a Liman 4 lakói szerveztek, amikor az ottani lakosok átfestették a grafitiket és a homlokzatrészeket, amelyeken négy évvel ezelőtt egyik napról a másikra felfestették a trikolórt.
Arról is írt a sajtó, hogy Miloš Vučević is jelen voltak az akción, amit ő azonban tagadott. Vučević Instagramon, egy ikon előtt ülve azt írta, hogy látogatóban volt a párttársnál, Darko Glišić miniszternél, aki a Szerb Klinikai Központ intenzív osztályán fekszik, miután a múlt héten élő televíziós adásban kapott agyvérzést.

