Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt felsőbb vezetése a „tetőszerkezet leomlásának évfordulóját” is figyelembe véve fogja meghatározni. A Nova.rs kormányközeli forrása azt állítja, bár felmerült az év végi időpont is, valószínűbb, hogy a választásokra a jövő év tavaszán kerül sor.

Aleksandar Vučić szerb államfő pénteken azt mondta, hogy a választásokat „akkor írják ki, amikor az illetékes állami szerv erről dönt”, az Alkotmánnyal és a törvényekkel összhangban, majd hozzátette, hogy a polgárok „mindenképp az alkotmányos és törvényes határidő előtt” járulnak majd az urnákhoz.

A Nova.rs forrása szerint a választások gondolata már napirenden van, és mindenki készül a kampányra.

“Az év elejétől bármelyik időpont lehetséges”, fogalmazott a forrás. 2024 októbere túl korai lenne, és igyekeznek majd minél távolabb kerülni a novemberi dátumtól, amikor az előtető leomlott Újvidéken. A jövő tavasz tűnik a legelfogadhatóbbnak, de ez semmit nem fog megoldani, mert a választások valószínűleg új tiltakozási hullámot indítanak” – mondta a kormánykoalíció vezetéséhez közel álló forrás.

Az elnök – szokásához híven – ironikusan értékelte a lehetséges választási versenyt, és gúnyosan megjegyezte, hogy a „hallgatói lista” fog győzni.

„Ők, ahogy saját kutatásaikban mondják, hatalmas előnyben vannak. Én ezt elismerem, de nem vehetik el tőlem a jogot, hogy politikai szövetségeseimmel és azokkal az emberekkel, akik nem akarják, hogy Szerbiából disznóól és fertő legyen, harcoljak azok ellen, akik ezt akarják” – mondta korábban Vučić.

Vučić: Gratulálni fogok, ha nyernek

Vučić hozzátette, hogy gratulálni fog a „blokádolóknak”, ha nyernek a választásokon, de előbb meg kell számolni az urnákban lévő szavazatokat.

A Nova forrása szerint jelenleg az a helyzet állt elő, hogy egyik fél sem fogja elismerni a választási eredményt. Ha Vučić kis különbséggel veszítene, ő megkérdőjelezné a választásokat, de valószínűtlen, hogy nagy különbséggel veszítsen. Az SNS biztos abban, hogy többségük van, és egyáltalán nem veszik figyelembe az ország állapotát, úgy vélik, semmi sem történt, noha ezrek vannak az utcán.

A mostanáig kitartó tiltakozások megmutatták, hogy a nyár nem csillapította a demonstrációkat, bár a hatalom erre számított, az egyetemisták bejelentései szerint pedig forró ősz várható. Az elsőévesek támogatásával abban reménykednek, hogy akcióik mögé milliók fognak beállni.

A felmérések szerint a hallgatói lista körülbelül tíz százalékos előnyben van Vučić vezette kormánykoalíciós pártokhoz képest.

Az ellenzéki pártok elvben előrehozott választásokat követelnek, de nem világos, hogy közös vagy külön listán indulnának. Eddig két kerekasztalt tartottak arról, hogyan lehetne rendezni a választói névjegyzéket, amelynek hiányosságaira eddig a hatalom ellenzéki pártjai, valamint a Crta szervezet is rámutatott, utóbbi saját javaslatot is kidolgozott a revízióra.

Kérdés, hogy az a tény, miszerint a választásokat a régi szabályok szerint, a régi és hiányos névjegyzékkel, valamint a hatalom minden lehetséges visszaélésével együtt tartják majd, mennyire befolyásolja egyes pártok részvételét. Korábban ez vízválasztó volt bizonyos választásoknál, és úgy tűnik, hogy a diákok most amellett vannak, hogy a lista változatlan feltételek mellett is induljon a választásokon.

A választásokat követelik a szabadkai tüntetők is (Fotó: Magločistač)

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!