Az Újvidéki Felsőügyészség közlése szerint a bíróság jóváhagyta a vádiratot Novica Antić, a Katonai Szakszervezet volt elnöke, D. T., a szakszervezet alelnöke, P. J., a szervezet főtitkára, valamint az érdekvédelmi szervezet igazgatótanácsának tagjai, B. S., A. Ž., A. S. és M. M., illetve további személyek, Ž. T., D. B. és S. D. K. ellen több bűncselekmény miatt.
Az ügyészek szerint a vádlottakat többek között sikkasztással, pénzmosással, hivatalos iratok hamisításával, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének és akadályozásának vádjával illetik.
A vádirat szerint a gyanúsítottak ezen bűncselekményekkel összesen 62.813.208 dinár kárt okoztak a Katonai Szakszervezetnek, és jogtalan vagyoni előnyt szereztek.
Az Újvidéki Felsőügyészség közölte, hogy a bíróság a lehető legrövidebb időn belül kitűzi az első tárgyalási napot az Újvidéki Főbíróságon, a Korrupcióellenes Különleges Osztályon.
Novica Antić (Nova)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

