A szerb rendőrség a Horgos-Röszke autópálya határátkelőhelyen letartóztatta a 49 éves H. E.-t és az 52 éves B. E.-t, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1999-ben háborús bűncselekményt követtek el a civil lakosság ellen Orahovacon, és elraboltak egy szerb nemzetiségű személyt – közölte Belügyminisztérium.
„A gyanú szerint 1999. augusztus 9-én, Orahovcon, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) több tagjával közreműködve, fizikai erőszakot és lőfegyvert alkalmazva elrabolták a szerb nemzetiségű J. M.-et, és ismeretlen irányba vitték, s akinek a hollétéről azóta semmilyen információ nincs” – áll közleményében.
J. M. továbbra is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.
A gyanúsítottak esetében a Háborús Bűncselekmények Ügyészsége által 48 órás őrizetet rendeltek el, majd vádemelés kíséretében a illetékes ügyészség előtt folytatódik a kihallgatásuk.
______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

