Az a személy, aki Újvidéken, a Szerb Haladó Párt helyiségei előtt a fegyverét tartotta magasba és egyszer az égbe is lőtt a Szerb Haladó Párt hívei és a polgárok közötti összecsapás során, a Szerb Hadsereg zászlósa, és állítólag „védett személy biztosításának hivatalos feladatát” látta el – nyilatkozta Ivica Dačić. A belügyminiszter közölte, hogy cáfolni szeretné azokat az állításokat, miszerint „valaki a Szerb Haladó Párt híveinek csoportjából rántott fegyvert”.

„Ebben a támadásban fennállt a veszélye annak, hogy akár emberéletek is odavesszenek. Az a személy, aki a törvénynek megfelelően használta – pontosabban nem használta, hanem magánál tartotta – a szolgálati fegyverét, a Szerb Hadsereg zászlósa, Vladimir Brkušanin, aki ráadásul maga is súlyosan megsérült. Ha ő nem húzza elő a szolgálati pisztolyát, és nem használja, biztos vagyok benne, hogy neki és mindenki másnak is súlyos következményekkel kellett volna szembenéznie, talán még emberéletek is odavesztek volna” – mondta Dačić az Informer TV élő bejelentkezésében.

Dačić elmondta, hogy reggel a belügyminisztérium sajtótájékoztatót tart majd az újvidéki eseménnyel kapcsolatban.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!