Egy címen lakunk a testvéremmel, papíron 40+ éve. Hogy egyébként fizikailag melyikünk mennyire lakik jelenleg, illetve lakott itt a múltban, az a történet szempontjából teljesen mindegy. Lényeg, hogy ide vagyunk és voltunk bejelentve születésünk óta (miközben az idődarabokat összeadva valójában majdnem harminc évre jön ki a nem-itt-lakásaink hossza). Ide jön minden közüzemi meg egyéb számlánk, minden hivatalos irat, és minden személyi dokumentumunkban ez a cím szerepel.

Szóval itt lakunk és kész, senki nem tudná az ellenkezőjét bebizonyítani (ha esetleg valakiben ilyen igény felmerülne, bár ez nem túl valószínű). A tulajdonviszonyaink is 100 százalékosan tisztázottak: minden (Szabadka községbeli) ingatlan „vagyonunk” fele-fele arányban oszlik meg – se jogi természetű, se magánjellegű vitánk ezzel kapcsolatban nincs, se mással, se egymással.

Az elmúlt 1-2 hétben érkeztek meg az ingatlanadó-végzések mindkettőnk számára. Konkrétan öt évre visszamenőleg, 2021–2025 időszakra vonatkozólag. Ezt még értjük is, mert 2021-ben halt meg az édesanyánk, akinek az egész hóbelevanc a nevén volt, mi pedig tőle örököltük meg, és hát lassan őrölnek a bürokrácia malmai, beletelt pár évbe, mire rájöttek, hogy az adót a mi nevünkre kell ezentúl küldeni.

Megjegyzem, egy adópapír végig jött az elmúlt években a ’96-ban elhunyt nagymamánk nevére az ingatlanunkra vonatkoztatva, azt pedig mi fizettük is rendszeresen, azt gondolván, hogy oké, most még az ő nevére jön (annak ellenére, hogy halálakor a nagyapánk örökölte a részét, nagyapánk halálakor pedig anyánk az egészet), de ez majd egyszer csak megváltozik. Amikor ugyanis mi ketten örököltük meg mindezt, az aktatologatás állítólag már nagyon automatikusan zajlott a hivatalok között, tehát joggal reménykedhettünk abban, hogy nem kell külön sehova rohangálnunk (gyakorlatilag ezt mondta nekünk a közjegyző a hagyatéki tárgyaláson, és hát végülis nagyrészt igaznak is bizonyult).

Mint ma kiderült, kár volt a „mamáét” évekig befizetnünk, de most már mindegy, szerencsére nem volt túl beteg összeg (a pörgő infláció miatt mostanra amúgy se érne sokat), és reálisan több időbe meg idegbe kerülne azt a pénzt visszaszerezni (illetve jóváíratni a mi nevünkre), mint amennyit a szaladgálással eltöltött idő alatt meg lehet keresni – stressz nélkül. Hál’istennek a mama nevére jövő jelentéktelen részt könnyen lehet töröltetni (60 dinárt kell csak valami számlaszámra befizetni és a befizetőcsekkel ezt igazolni, szóval olajozottan fog menni).

Ennek a háznak a címe mindig is Kuća 123x volt (természetesen a cikk kedvéért megváltoztattam). Minden dokumentumunk erre a címre van kiállítva, minden végzés, adó, szerződés, hagyatéki papír stb. erre a címre szól. A falu VMSZ-es éceszgéberei azonban 8-10 éve kitalálták, hogy nem futhat a falu harmada Kuća utcanév alatt (kérdem én: már miért ne futhatna? hiszen a postások pontosan tudták házszám alapján, hogy merre induljanak a levéllel – persze ők írni-olvasni tudó emberekként nyilván nem voltak olyan hülyék, mint a gumicsizmás képviselő urak, ami logikus is: politikus akárki lehet, de postás aligha), és különböző utcanevekre osztották a több utca által szabdalt „régiónkat” (vagyis a falu ezen részét), így lett a mi utcánk neve Magyar Munkásmozgalmi Író (Jugoszlávia hőse), az új házszámunk pedig 45 (a cikk kedvéért).

Kiemelném: erről mi SOHA SEMMILYEN, hivatalos vagy nem hivatalos értesítést nem kaptunk!

Továbbra is minden papírunk Kuća 123x címre szólt, erre a címre érkezett minden számla, levél, végzés, bírósági idézés (a gyorshajtás miatt, sajnos) stb., és erre a címre állították ki tavaly az új útlevelemet, tavalyelőtt az új igazolványomat, hajtásimat is.

Na és most, röpke 8-10 évvel az utcanév- és házszámváltoztatás után a szabadkai Polgár Jenő hivatalban is rájöttek, hogy hoppá, nem jó címek szerepelnek az adópapírokon, és hogy mi (a testvérem és én) a Magyar Munkásmozgalmi Író 45 szám alatti ingatlanra nem fizettünk egy dinárnyi adót sem, amióta megörököltük.

Ez egyébként tényszerűen igaz, ugyanis a mi konkrét nevünkre még soha korábban nem jött erre az ingatlanra vonatkozó adóvégzés. Az meg ugye nem túl életszerű, hogy az ember fogja magát, belibeg az adóhivatalba megkérdezni, hogy ugye, srácok, nincs-e véletlenül valami adóhátralékom, amit elfelejtettetek kiszámlázni? Ha késve is, de küldeni fogják, ha van mit – ez olyan biztos, mint a nyomorúság.

Természetesen állunk elébe, hogy kifizessük a (nem a mi hibánkból keletkezett!) adóhátralékunkat: előbb-utóbb úgyis bevasalnák rajtunk, akár holtunkban is. Ahogy apámon is, pontosabban rajtam bevasalták a kanizsaiak az apám halála után(!) 15 évig nem fizetett (de továbbra is a nevére érkező!) levegőadót, miután megörököltem az anyám nevén levő horgosi házrésszel együtt apám adósságát is – amiről természetesen csak utólag szereztem tudomást, és erre hivatkozva kértem, hogy legalább a kamatot engedjék el (ott is egy akkori havi fizetésnyi összeget követeltek rajtam a semmiért!), de szerintem el tudjátok képzelni a végeredményt, ha annyit mondok: nem véletlenül utálják a született horgosiak a kanizsai, igazi magyar, utolsó bőrt is lehúzó közigazgatást, mint a sz**t. Lényeg, hogy az ingatlanadó alól nem lehet kibújni, és nem is akarunk. Olyan ez, mint a verés: ha nincs semmi esélyed a győzelemre, inkább hagyd magad, akkor hamarabb szabadulsz.

Szóval szépen ki is számolták nekünk az ingatlanadót öt évre visszamenőleg, kettőnk között fele-fele arányban megosztva. (Sejthetitek, hogy nem két dinárról van szó, ha már úgy döntöttem, hogy megírom.)

De mivel erre az „új” (időközben a semmiből keletkezett) címre (Magyar Munkásmozgalmi Író 45) egyikünk sincs bejelentkezve, így az ingatlanadóra megadható 50 százalékos kedvezményt (ami arra az ingatlanra jár, amiben ténylegesen lakik a tulajdonosa) se vonták le, mivel a Magyar Munkásmozgalmi Író 45 tulajdonosai (azaz mi) a Kuća 123x alatt(!!!) laknak, tehát nekik (nekünk) ez a „másik” ingatlan már „pluszban” van, és mint vagyonos embereknek (ingatlanmágnásoknak, hahaha!), a társadalmi szolidaritás és a vagyonarányos közteherviselés elve alapján, arra az ingatlanra, amiben nem laknak (lakunk), csak birtokolják (birtokoljuk), nem jár semmiféle adókedvezmény! Így jött ki az öt évre fejenként bő 300 eurónyi adó.

S***re is estem tőle, mondhatom. A majd’ 200 euró körüli négyzetméteráron pedig (amit alapul véve felbecsülték a házunk összértékét) egymás vállára borulva röhögtünk a testvéremmel: ha bárki kicsenget 45.000 eurót ezért a házért itt, a falu szélén (aminek a lakórésze valójában 90-100 négyzetméter körüli, a többi garázs, műhely, supa, továbbá se városi víz, se kanalizáció, se szemétszállítás), az már tekintheti is elintézettnek az adásvételt. Nem egy düledező viskó, szó se róla, hálistennek karban is tudtuk tartani, de honnan kapnánk érte valaha is annyit?! Ha hitelt akarnék egy bankban felvenni és ez a ház lenne a fedezet, az értékét pedig az ingatlanadó-végzésben szereplő számmal próbálnám alátámasztani, még a biztonsági őr is sírva röhögne…

Azt kívántam tehát az adóhivatalban ékes szerbségemmel elmondani, hogy mi valójában azon (értsd: ugyanazon!) a címen lakunk, ahova szól ez az adóvégzés, ugyanis a két cím azonos ovjektumot takar.

Forgatta is elejében a szemét a (magyarul nem beszélő, de teljesen épeszű, rendkívül segítőkész és korrekt!) ügyintéző asszony, hogy mi ez a trágyadomb, amit eléraktam az asztalra (Ádámtól-Évától kezdve minden hagyatéki végzés, adásvételi szerződés és minden élő és holt rokon születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonata arra vonatkozóan, hogy hogyan alakultak az ingatlan tulajdonviszonyai az elmúlt 2000 évben, becsületemre: pedánsan sorbarendezve!), de türelmesen és figyelmesen végighallgatott.

Végül azt mondta, hogy abszolút érti a helyzetet (és fogadjam őszinte részvétét). Megoldható a probléma, de ahhoz, hogy az épület adójára (mint a tulajdonosai által lakott ingatlanéra) adjon 50 százalék kedvezményt, igazolnunk kell, hogy ott lakunk.

Ehhez pedig kellenek az új címre szóló személyi igazolványok.

Meg akkor már – teszem hozzá önszorgalomból – cserélni kell a járművezetői engedélyeket is (vagy legalábbis a tartalmukat átíratni) meg az útleveleket is, aktualizálva az új címet.

És majd az új személyi igazolványokkal tudjuk az adóhivatalban bizonyítani, hogy mi tényleg ott lakunk (ahol eddig is laktunk, mielőtt az elmebeteg VMSZ-eseknek köszönhetően megváltozott a fejünk felett a lakcím), tessenek nekünk elengedni a fejenként kiszabott bő 300-ból cirka 150-150 eurót.

(Az külön mese, hogy a belügyi titkárságon az igazolványcsere kérelmezésekor majd hogyan fogjuk tudni igazolni, hogy megváltozott a lakcímünk – hiszen mint mondtam, erről soha nem kaptunk hivatalos értesítést, nincs róla papírunk! – miközben egy centivel se költöztünk arrébb, de nem kívánom ennél jobban szétfeszíteni e cikk kereteit. Az adóhivatalbeli ügyintéző asszony becsületesen felkészített, hálás is vagyok neki, úgyhogy remélhetőleg menni fog.)

És mindez nem lenne, ha valamelyik tátott szájú, nagymagyar tahónak nem jut eszébe, hogy fogyatkozó magyar falunak márpedig magyar utcanevek kellenek! Pedig hát a Kuća/Ház utcanévről szerintem keveseknek jutnak eszébe a nagyszerb lázálmok… (Az utca valódi neve is legalább ennyire általános jelentésű, mint az itt használt pszeudo-utcanév.) Csak tudnám, hogy a fejsimin kívül mit nyert vele a majom…

És ha belegondolok, hogy ez az egész cirkusz nekem mekkora teher (anyagi, mentális, időpazarlási értelemben egyaránt), akkor mi van azokkal, akik még ennyire sem látják át a papírokat, a hivatali útvesztőket, mint én, és a kérdésüket sem tudják megfelelően, a megfelelő helyen feltenni, a választ pedig nem is értik (magyarul sem)? Azokat egyszerűen bedarálja a gép? Vagy kiköpi őket? Sodródnak az eseményekkel értetlenül, csodálkozva, hogy mit akar tőlük már megint ez a rabló állam?

Egyébként jó ideje komolyan hiszen, hogy mi, magyar kisebbségként, jobban járnánk, ha nem lenne nemzeti képviseletünk. Ahogy nem volt a kommunizmusban sem, és jobban is jártunk. Amióta ezek a barmok (ne feledjük: a magyar kormány kinyújtott kezeként, gyakorlatilag külföldi beavatkozásként!) eljárnak az „érdekünkben”, azóta minden egyre rosszabb (gyakorlatilag mind a négy olyan területen, ami a Magyar Nemzeti Tanács hatásköre!) – ami logikus is, mert korábban semmiféle nemzetbiztonsági veszélyt nem jelentettünk, ezért a jogaink csorbításához sem fűződött különösebb érdeke senkinek.

Esküszöm, nem értem, hogy ezeket mi hajtja (már a saját pereputtyuk kistafírozásán kívül)…

S:B

______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

Címkék: adóhivatal ingatlanadó