A tartományi kormány 23.3 millió dinárt (mintegy 200 ezer eurót) fordít a felsőhegyi egészségház felújítására, közölte Juhász Bálint, a Vajdasági Parlament elnöke a hivatalos Facebook-oldalán.

Korábban beszámoltunk arról, hogy június elsejétől ideiglenesen bezárták a Felsőhegyi Egészségházat, mivel az épület az illetékes hatóságok jelentése szerint nem tesz eleget az előírásoknak. Akkor még úgy volt, hogy a helyi Művődési Házban fogadják majd a betegeket, de gyorsan kiderült, ebből semmi nem lesz, ugyanis megjelent egy közlemény, amelyben a következő állt: „az önkormányzat minden erejével azon dolgozik, hogy megfelelő és biztonságos megoldást találjon a felsőhegyi betegellátás biztosítására. Átmeneti megoldásként a rendelőt a művelődési házba kívánjuk áthelyezni, azonban ehhez a helyiséget az előírásoknak megfelelően át kell alakítani, ami időt vesz igénybe.” Vagyis amíg tart az átalakítás, addig a felsőhegyi betegek ellátása Zentán, az Egészségház központi épületében (Boška Jugović utca 6.) történik. A felsőhegyi lakosok számára külön rendelőt alakítottak ki.

A Szabad Magyar Szó értesülései szerint az egészségház már korábban elkészítette a felsőhegyi egészségház említett részének a felújítására vonatkozó tervdokumentációt, amely szerint 27 millió dinárba került volna a renoválás. Úgy tudjuk, hogy a zentai önkormányzat abban bízott, hogy ezt az összeget a tartományi Nagyberuházási Igazgatóság pályázatán keresztül biztosítják majd, azonban amikor kiderült, hogy a zentai önkormányzat egyetlen egy dinárt se nyert az említett pályázaton, akkor kezdődött a kapkodás. Az eset érdekessége, hogy a 475 millió dinárból 311,3 millió dinárt a szomszédos Csóka község kapott meg a csókai egészségház felújítására és hozzáépítésére (amivel természetesen azonnal el is dicsekedtek), 51 millió dinár jutott a Szerbcsernyén levő egészségház adaptációjára, a magyarkanizsai Gyógyfürdő mintegy 54 millió dinárt nyert, míg a kevevári (kovini) elmegyógyintézet a tetőcserére és egy osztály felújítására 58 millió dinárt kapott.

Amikor kiderült a pályázat eredménye, akkor kezdett el az önkormányzat intézkedni, s úgy tűnik, mostanra sikerült anyagi támogatást biztosítani az egészségház felújítására.

Burány Hajnalka, a község polgármestere köszönetet mondott a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi érdekképviseletének, „amiért meghallották a felsőhegyi közösség hangját, és kitartó munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a fontos fejlesztés valóra válhasson.”

______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!