A szerb egészségügyi dolgozók közössége közleményben ítélte el a szerb polgárokkal szembeni erőszakot, különösen a sérült tüntetőknek elsősegélyt nyújtó önkéntesek elleni atrocitásokat.
Különösen felhívják a figyelmet a mentőszolgálat járműveivel történt visszaélésekre, amelyeknek „semmi közük nincs az egészségügyi ellátáshoz”.

„Az egészségügyi erőforrások politikai vagy elnyomó célokra való átcsoportosítása nemcsak erkölcsi és szakmai kudarc, hanem közvetlenül is veszélyeztette azok életét, akiknek az adott pillanatban sürgős orvosi segítségre volt szükségük” – hangsúlyozzák a közleményben.

Hozzáteszik, hogy „a lakosság beszámolói alapján komoly kétségek merültek fel a mentőszolgálat gyors reagálását és működését illetően ezekben az eseményekben, ami elfogadhatatlan, és sürgős kivizsgálást, valamint a felelősök elszámoltathatóságát teszi szükségessé”.

„Különösen felháborítónak tartjuk az orvostanhallgatók és más önkéntesek megsebesítését, akiket az etika és szolidaritás vezérelt, hogy elsősegélyben részesítsék a sérült tüntetőket. A sérülteken segítők elleni támadás semmilyen biztonsági indokkal nem igazolható” – áll a szervezet közleményében.

Hozzáteszik, hogy „a rendőrség mulasztása és a beavatkozás hiánya olyan időszakokban, amikor a polgárokat támadások érték, súlyos jogsértést és a rendőri jogkörök megszegését jelenti”.

Az egészségügyi dolgozók közössége külön kiemeli, hogy a rendőrség könnygázt vetett be közvetlenül Belgrád kórházi negyedének környékén.

„Ezzel közvetlenül veszélyeztették a betegek, az egészségügyi személyzet és a környéken tartózkodó polgárok egészségét. Ez az eljárás ellentétes minden közegészségügyi, emberi jogi és nemzetközi egyezménnyel” – áll a közleményben.

„Felszólítjuk a felsőügyészséget, az ombudsmant és minden releváns nemzetközi szervezetet, hogy azonnal lépjenek közbe, indítsanak független vizsgálatokat, és biztosítsák a felelősök elszámoltathatóságát politikai vagy intézményi pozíciótól függetlenül. A szerb polgárok olyan államot érdemelnek, ahol a törvény, az igazság és az emberi méltóság védelme minden politikai érdek fölött áll” – olvasható a szervezet nyilatkozatában.

Illusztráció (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!