Zoran Pašalić polgári jogvédő bejelentette, hogy eljárást indított a Valjevóban augusztus 14-e és 15-e közötti éjszaka történtek miatt.

Közölte, hogy „eljárást indított a Belügyminisztérium, a Rendőrigazgatóság és a valjevói rendőrkapitányság működésének törvényességének és szabályszerűségének kivizsgálására” – tájékoztatott az ombudsman irodája.

Az eljárásra azt követően került sor, hogy értesülések jelentek meg a rendőri szervek jogszerűtlen és szabálytalan fellépéséről a Valjevóban tartott tüntetések idején – tette hozzá Pašalić.

Brutálisan megverték a rendőrök a tüntetőket Valjevóban

Az ombudsman szakértői közvetlen vizsgálatot folytatnak le a valjevói rendőrség munkájáról, és beszélnek az előállított személyekkel is – áll a közleményben.

Ivica Dačić belügyminiszter pénteken közölte, hogy az előző esti tiltakozások során három külföldi állampolgárt vettek őrizetbe, köztük egy 23 éves horvát férfit, B. H.-t, aki „támadást intézett a csendőrség egyik tagja ellen a Nemanja és Resava utca sarkán, 23:30 körül”.

Az egészségügyi dolgozók felhívása nyomán is eljárás indult

Az ombudsman pénteken arról is tájékoztatta a Szerb Egészségügyi Dolgozók Szövetségét, hogy ellenőrző eljárást indított a Belügyminisztérium munkájával kapcsolatban.

A döntés előzménye, hogy a szövetség több állami és nemzetközi szervezethez fordult, kérve az ombudsmani hivatal beavatkozását a közterületi események – különösen a belgrádi és valjevói történések – ügyében, valamint a felelősök elszámoltatását.

Tiltakoznak az egészségügyi dolgozók a mentőautók politikai célra történő felhasználása ellen

A közlemény szerint az ombudsman kérte a szövetséget, hogy bocsássák rendelkezésére a mentőszolgálati járművek állítólagos visszaélésszerű használatával kapcsolatos információkat.

Pašalić meglátogatta az őrizetbe vett horvát állampolgárt

Az ombudsman pénteken meglátogatta a csütörtök este Belgrádban őrizetbe vett horvát állampolgárt, és felügyeli a Szerbiából való kiutasításának folyamatát.

A látogatás során megállapította, hogy a férfi sem az őrizetbe vétel, sem a kihallgatás során nem emelt kifogást a szerb hatóságok intézkedéseivel szemben.

Az ombudsmani hivatal közölte: figyelemmel kísérik a kiutasítás végrehajtását is.

Zoran Pašalić (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!