Hat személyt tartóztatott le a rendőrség Újvidéken, akiket „súlyos gyilkossági kísérlet” elkövetésével gyanúsítanak: az érintettek állítólag részt vettek szerdán a különleges védelmi feladatokkal megbízott katonarendőri egység, az úgynevezett Kobrák elleni támadásban.
A gyanúsítottak egyikének védője, Dejan Čortan az N1-nek nyilatkozva kijelentette: a polgárok megfélemlítésének kísérletéről van szó a hatóságok részéről.
A gyanúsítottak meghallgatását vasárnap kora délután kellett volna megtartani, de eljárásjogi gondok miatt csak 16 órakor kezdték meg. A gyanú szerint a hat letartóztatott megpróbálta megölni a Kobrák tagjait egy újvidéki tüntetés alkalmával.
Dejan Čortan elmondása szerint a gyanúsítottakat a szerb büntetőjog által ismert egyik legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével vádolják, amelynek büntetési tétele 10 éves börtönbüntetéstől életfogytiglani elzárásig terjed.
„Véleményem szerint éppen ez a politikai háttere a vádnak: a hatóság megpróbálja megfélemlíteni a polgárokat, akiknek azt üzeni, hogy ha valaki részt vesz valamely demonstráción, akár az életfogytiglani börtönt is kockáztatja” – mondta a védő, aki azt is kiemelte: még mindig nem tudja, milyen állítólagos bizonyítékokat tud a vádhatóság felsorakoztatni védencével szemben.
„Védencem a felesége és más szemtanúk állítása szerint a járdán tartózkodott a demonstráció teljes időtartama alatt, nem vett részt semmilyen, az erőszakkal és összetűzésekkel kapcsolatos cselekményekben. Úgyhogy még mindig nem tudjuk, milyen bizonyítékokkal támasztja alá a vád az állításait, így azokat nem is tudjuk véleményezni. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy az egész eljárás politikailag motivált, hiszen nyilvánvaló, hogy a rezsim már csak az elnyomáshoz és az erőszakhoz folyamodhat. Éppen ezért most azzal próbálkoznak, hogy mindent erőszakkal és elnyomással fojtsanak el. Láthattuk azonban, hogy a hatalom nem járt ebben sikerrel, hiszen egész Szerbia lázad, úgyhogy a polgárok biztosan nem hagynak fel a tiltakozó megmozdulásokkal” – mondta Čortan.

