– Országunk nagy veszélyben van: veszélybe sodorták a demokráciánkat, minden egyes embert. Ez, ami történik, minden normális ember ellen irányul. A bandák uralják az utcákat – jelentette ki a szerb államfő vasárnap Belgrádban.

Aleksandar Vučić előbb a valjevói „borzalmas történésekről” beszélt, majd az „ugyanolyan rettenetes” újvidéki és a „valamivel kevésbé borzalmas” belgrádi eseményekről.

Igen, kissé furcsa volt, hogy nem esett szó az igazságszolgáltatásról, amikor 16 ember égett el Újvidéken különböző tűzesetekben, amikor emberek haláláért vezetők voltak közvetlenül felelőssé tehetők. Miért nem hallottunk az igazságszolgáltatásról, amikor Észak-Macedóniában történtek halálesetek? Miért hallottunk az igazságszolgáltatás követeléséről Szerbiában? Azért mert egy konkrét esetet egyesek egy független és szabad ország elleni harcra használtak fel. Hallottuk a gyerekeinktől, az egyetemistáinktól. Ott voltam én is. Noha nem tudjuk egészen biztosan, mi történt, annak a 16 embernek a haláláért is valakit felelősségre kell vonni” – mondta Vučić.

Amikor pedig az egyik áldozat apját kezdték támadni, megértettük, hogy ők nem igazságtételt követelnek. Eljutottunk odáig, hogy megszüntették az oktatást az országban, meg az iskolákat. A gyerekeink ma sokkal kevesebbet tanulnak, sokkal kevesebbet tudnak. Még egy év van az utolsó mandátumomból, nem értem a szülőket, akik feláldozzák gyermekeik oktatását saját céljaik és vágyaik oltárán” – mondta az államfő.

Vučić szerint a „megszálló médiaplatformok célja Szerbia megdöntése”. „A véletlennek köszönhetően hatalmas tragédiát sikerült elkerülni Újvidéken néhány nappal ezelőtt, amelyben Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt vezetője is életét veszthette volna” – mondta az elnök.

A megszálló médiaképviselőktől azt hallhattuk, hogy a rendőrség az újságírókat üldözi, ami hazugság – jelentette ki a szombat esti valjevói történések kapcsán. „Napok kérdése, mikor fognak valakit megölni. Ez az egyetlen, amit még nem tettek meg, minden mást már elkövettek, már csak az maradt, hogy a nyílt utcán gyilkoljanak” – szögezte le az államfő, tudatta a Danas.

Ami Újvidéken és Valjevóban történt, vegytiszta terrorizmus, szögezte le a köztársasági elnök.

Tisztelt polgárok, meglepő döntések tanúi lesznek a következő 3-4 napban, utána pedig határozott akciót foganatosítunk. Úgy fog tűnni önöknek, hogy félreálltunk, utána pedig minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk, hogy békét teremtsünk. Szembeszállunk minden külföldről jövő nyomásgyakorlásnak, mindenkinek, aki fenyeget és mindenkinek, aki megpróbálja megmondani nekünk, mit tehetünk és mit nem, eddig pedig csak annyit láttunk tőlük, hogy hozzájárultak a káosz fokozásához” – hangsúlyozta az elnök.

Az ország nyilvánosságához intézett vasárnapi beszéde kezdetén Vučić arról beszélt: Szerbia nevében üdvözli Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját, kiemelte, hogy az emberiség jövője szempontjából sorsfordító találkozóról van szó. „A bolygó minden lakója, különösen Szerbia számára a béke a legfőbb érdek. A polgáraink ellen irányuló feszültségek kisebbek lesznek, ha Ukrajnában béke lesz” – emelte ki az államfő.