A Függetlenség Szakszervezet javaslata az lesz, hogy a 2026-os minimálbér körülbelül 600 euróra, vagyis 70 000 dinárra emelkedjen – mondta a szakszervezet gazdasági tanácsadója, Zoran Ristić hétfőn.
Ristić a Betának elmondta, hogy ezt az összeget a minimális és az átlagos fogyasztói kosár elemzésével állapították meg.
A szakszervezetek, a munkáltatók és a szerb kormány képviselőinek találkozója a szerbiai minimálbér megállapításáról hétfőn 10 órakor kezdődött a Szociális-Gazdasági Tanácsban.
„Már régóta próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a minimális fogyasztói kosár nem tükrözi reálisan a polgárok szükségleteit. Javasolni fogjuk, hogy az órabér 400–405 dinárra emelkedjen, azaz a minimálbér körülbelül 70 000 dinár legyen” – mondta Ristić.
Hozzátette, hogy a szakszervezet a tárgyalások során a közszféra többi bérének emelését is napirendre fogja tűzni, mivel a minimálbér emelésével csökken a különbség a többi fizetéshez képest, így azok kiegyenlítődnek.
Jelenleg a minimálbér 53 592 dinár (457 euró), október 1-jétől pedig 9,4 százalékkal 58 630 dinárra kell emelkednie.
Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić nemrég azt mondta, hogy a minimálbér 2026. január 1-jétől 550 euró, azaz 64 460 dinár lesz.
A minimálbért a szerb kormány, a reprezentatív szakszervezetek és a munkáltatók tárgyalásai alapján állapítják meg, és ha nem születik megállapodás, a minimálbért a munkatörvénnyel összhangban az állam határozza meg.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

