Az Akadémiai Plénum élesen elítélte, hogy az elmúlt napokban ismét hallgatókat tartóztattak le.

A plénum felszólította a hatóságokat, hogy vessenek véget a hallgatók és más polgárok megfélemlítésére és elnyomására irányuló kísérleteknek Szerbia-szerte.

„A legutóbbi eset, amikor a Természettudományi-Matematikai Kar egyik hallgatóját Újvidéken előállították, miután szerencsétlen véletlenek sorozata folytán a rendőrségi kordon mögé került – miközben a rendőrség a bíróság előtt békésen tiltakozó polgárokat szorította vissza –, újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom utasította a rendőrséget minden lehetséges represszív eszköz bevetésére” – közölte az Akadémiai Plénum.

A letartóztatás során elhangzott rendőri megjegyzést – miszerint „a hallgatót kivégzésre viszik” – nemcsak szakszerűtlen magatartásként értékelik, hanem a többi egyetemi hallgató megfélemlítésére tett kísérletként is.

Felszólítják Ivica Dačić belügyminisztert, hogy indítson független belső vizsgálatot a rendőrség elmúlt napokbeli fellépésével kapcsolatban, a felsőügyészséget és a bíróságokat pedig arra kérik, hogy helyezzék szabadlábra az összes letartóztatott hallgatót.

Illusztráció (Vladislav Mitić/Nova.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!