A Szerbiai Egészségügyi Dolgozók Szövetsége határozottan elítéli a rendőrség azon intézkedését, mely során a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központ Nefrológiai és Immunológiai Klinikáján letartóztatták az egyik egészségügyi technikust. A letartóztatást műszak alatt, betegek és kollégák jelenlétében, hét rendőr végezte, előzetes magyarázat nélkül. Ezzel az intenzív osztályon, ahol a letartóztatott technikus épp szolgálatban volt, a betegek biztonsága és egészsége közvetlenül veszélybe került – írja a Nova.

A szövetség hangsúlyozza, hogy a letartóztatás az egészségügyi dolgozók alapvető emberi jogainak, munkakötelezettségeinek és szakmai integritásának brutális megsértését jelenti. Hozzáteszik, hogy a vörös vonalat már régen átlépték, és ezek az elnyomó cselekmények most közvetlenül fenyegetik az egészségügyi rendszert és ezzel minden polgárt.

„Az egészségügyi dolgozók nem lehetnek politikai nyomás, elnyomás és megfélemlítés célpontjai. Egyetlen küldetésük a betegellátás és az életmentés” – áll a közleményben, melyben szégyenletesnek nevezték azt, hogy a szakmai szakszervezetek, melyeknek elsőként kellene megvédeniük tagjaikat, elfordítják a fejüket az ilyen esetekben, cserbenhagyva tagjaikat.

„Sürgős magyarázatot követelünk az illetékes intézményektől, a kolléga azonnali szabadon bocsátását és egyértelmű garanciát arra, hogy ilyen cselekedetek soha többé nem fordulhatnak elő” – zárul a Szerbiai Egészségügyi Dolgozók Szövetségének közleménye.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!