Szerdán reggel is folytatódik az újvidéki bíróság blokádja, melyre az újvidéki egyetemek blokádját folytató hallgatók hívták az embereket. A tiltakozók követelik az összes politikai fogoly előzetes letartóztatásának megszüntetését, tudósít a 021.rs.

Az újvidéki polgári gyűlések bejelentették, hogy büntető- és fegyelmi eljárások indítását követelik minden olyan rendőr ellen, aki túlzott erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben.

A keddi blokád során – állítólagos hivatalos személy szolgálatának akadályozása miatt – előállították Radivoje Jovović tartományi képviselőt (Szabad Polgárok Mozgalma) és a párt aktivistáját, Isidora Čeleketićet.
„Amikor megkérdeztem, hová viszik a kollégánkat, az egyik rendőr azt mondta: kivégzésre. Amikor visszakérdeztem, hogy mit mondott, azt válaszolták, hogy én találtam ki. Nem találtam ki, öt tanúm van rá, hogy ezt mondta” – mesélte egy diáklány a jelenlévőknek.

A 021.rs riportere lefényképezte, hogy előállítottak egy hallgatót a Természettudományi és Matematikai Karról is, de nem ismert, miért és pontosan hová vitték.

A bíróság udvarában szerdán reggel is csendőrök tartózkodnak a tüntetések feloszlatására szolgáló felszerelésben, valamint három rendőrségi furgon. A bíróság mind a négy bejáratánál polgárok sorakoztak fel. A rendőrség kiszorította a tüntetőket a bíróság főbejárata elől, hogy az ott dolgozók be tudjanak menni az épületbe.

A rendőrség és a polgárok a bíróság előtt (Fotó: 021.rs)

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!