A Természettudományi-Matematikai Kar (PMF) egyik hallgatóját, akit szerdán reggel a bíróság előtt vettek őrizetbe, a Szabálysértési Bíróságon fogják kihallgatni, miután ügyét a bűncselekmény kategóriájából szabálysértésre minősítették át.
Az egyetemisták közölték, kollégájukt a Szabálysértési Bíróságon 12:30-kor hallgatják ki, és ennek kapcsán bejelentették, hogy a bíróság előtt tüntetést tartanak a támogatás jeleként.
Kiemelték, hogy az ügy átminősítésére „feltehetően egy olyan videófelvétel miatt került sor, amely a történtek enyhébb jellegére utal”.
A szabálysértési eljárás az illetlen, kihívóan durva és másokra tekintet nélküli viselkedés miatt folyik, a közrendről és köznyugalomról szóló törvény alapján.
Korábban Milan Glušavac, a hallgató ügyvédje az N1-nek elmondta, hogy védencét hivatalos személy elleni támadással gyanúsították, amiért öt év börtönbüntetés is kiszabható.
Ügyvédje elmondása szerint a rendőrség kerüli az információk közlését, így az sem ismert, hogy átnyújtották-e neki a fogva tartásról szóló határozatot, és ha igen, mikor.
„Ez az időpont azért rendkívül fontos, mert a határozat kézhezvételétől számítva hat óra áll rendelkezésre a fellebbezés benyújtására” – hangsúlyozta Glušavac.
Szerdán második napja blokkolják a bíróság épületét a polgárok. A rendőrség reggel a főbejárattól eltávolította a gyülekező polgárokat, és lehetővé tette a dolgozók bejutását az épületbe. Ekkor vették őrizetbe a PMF hallgatóját is.
_____________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

