Többek között Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, Nenad Ivanišević tartományi titkár, a Gerontológiai Központ volt igazgatója, valamint Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is megjelent azon a haladópárti ellentüntetésen, amelyet hivatalosan nem az uralkodó párt szervezett, és amelyen mindössze néhány száz ember jelent meg.

Amint arról már írtunk, a rezsim országszerte ellentüntetéseket harangozott be szerda estére, amelyekkel a blokádok ellen tiltakoznak, és „normális életet” követelnek.

Aleksandar Vučić szerb elnök közölte, hogy az ellentüntetéseket nem a Szerb Haladó Párt (SNS) szervezi, de tagjaik csatlakoznak hozzájuk. Ez azonban teljes mértékben ellentmond azoknak az értesüléseknek, amelyek szerint az SNS szabadkai tagsága részletes, konkrét utasításokat kapott arra vonatkozóan, hogy mit kell tenniük, és hogyan kell viselkedniük.

A hírre reagálva, miszerint a városba érkezik a „haladó karaván”, a blokáddal tiltakozó egyetemisták azt tanácsolták a polgároknak, hogy ne menjenek utcára, mivel a város veszélyessé vált. Az Interetno Fesztivál mára meghirdetett programjait is lemondták.

Tómó Margaréta fotói:


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!