Đuro Macut miniszterelnök ellen 2019-ben – amikor még az Endokrinológiai Klinika osztályvezető főorvosa volt – büntetőfeljelentést nyújtottak be egy páciens halála miatt.
A KRIK írása szerint a feljelentést Macut és egy orvoscsoport ellen Dragan Stevanović, az elhunyt nő férje tette meg, arra hivatkozva, hogy nem kérték ki felesége írásos beleegyezését ahhoz a kockázatos beavatkozáshoz, amelynek alávetették – holott ezt a törvény kötelezővé teszi.
Az ügy az Alkotmánybíróság elé került, amely azonban már öt éve nem hozott döntést. Az idei márciusi ülésen mindössze annyit közöltek, hogy „további megfontolásokra” van szükségük.
Amikor Macut 2019-ben az Endokrinológiai Klinika osztályvezetője lett, egyik új szabálya éppen az volt – állítja egykori munkatársa –, hogy az orvosoknak írásos beleegyezést kell beszerezniük minden beavatkozás előtt. Ez egy olyan dokumentum, amelyben a páciens részletes tájékoztatást kap a kezelés lehetséges szövődményeiről, és aláírásával elfogadja azokat.
A betegek jogairól szóló törvény szintén előírja, hogy „elkerülhetetlen”, hogy az orvosok komolyabb beavatkozásokhoz „írásos beleegyezést” szerezzenek.
A törvény kiemeli: „A páciens beleegyezése nélkül semmilyen orvosi beavatkozás nem végezhető el rajta.”
Ennek ellenére, miután Danijela Stevanović – aki ritka daganatos betegséggel kezeltette magát Macut osztályán – elhunyt, férje összegyűjtötte a teljes orvosi dokumentációt, de abban nem találta felesége írásos beleegyezését a kockázatos beavatkozáshoz.
Dragan Stevanović ezért felesége halála után egy hónappal, 2019 májusában büntetőfeljelentést nyújtott be a Belgrádi Elsőfokú Ügyészségen, és polgári pert is indított. A feljelentést Macut és további négy orvos ellen tette meg, akik a Szerbiai Klinikai Központban kezelték a feleségét – írja a KRIK.
Az eljárás során Macut és a többi orvos azt állították, hogy mindenben a törvény szerint jártak el. Bár nem volt írásos beleegyezés, elmondásuk szerint szóban tájékoztatták a pácienst a kezelés lehetséges komplikációiról. Macut arra is hivatkozott, hogy elegendő volt a beteg aláírása egy másik dokumentumban – a kórlapon.
Egykori munkatársa azonban az egyik eljárásban mást állított: szerinte a páciens aláírása a kórlapon nem a terápiára vonatkozott, hanem csupán arra, hogy engedélyezi a hétvégi eltávozást. Hozzátette: éppen Macut vezette be az osztályon a kötelező írásos beleegyezés szabályát.
A KRIK által megkérdezett szakértők szintén hangsúlyozták: a kórlapon szereplő aláírás nem számítható a beavatkozásra vonatkozó írásos hozzájárulásnak.
Ennek ellenére Jovana Dmitrović ügyésznő 2020 márciusában elutasította a feljelentést. Stevanović panasszal fordult a Főügyészséghez, amely még ugyanabban az évben elutasította azt, majd az Alkotmánybírósághoz fordult, amely mindmáig nem hozott döntést.
„Azonban öt év várakozás nem normális. Választ szeretnék kapni. Az Alkotmánybíróság döntése után lehetőségem van továbblépni, akár a strasbourgi bírósághoz fordulni” – mondta az elhunyt nő férje a KRIK-nek.
A bőrrák kezelésének világhírű szakértője és sebész, dr. Marko Lens a KRIK-nek nyilatkozva kijelentette: a beavatkozásokhoz elengedhetetlen a páciens aláírása.
„A páciensnek minden beavatkozás előtt bele kell egyeznie. Az úgynevezett tájékozott beleegyezésben szerepelnie kell annak, milyen beavatkozásról van szó, milyen előnyökkel és hasznokkal jár, de annak is, milyen kockázatokat hordoz” – mondta Lens.
A szakember hozzátette: az egyetlen eset, amikor el lehet tekinteni az aláírástól, ha a páciens eszméletlen vagy életveszélyben van.
Stevanović a büntetőfeljelentésen túl több helyre is fordult – az Egészségügyi Minisztériumhoz és a Szerbiai Orvosi Kamarához –, de mind elutasították panaszait. A dokumentumokból azonban látszik, hogy valójában senki nem foglalkozott az írásos beleegyezés hiányának problémájával.
Lens szerint a Szerbiai Orvosi Kamara jelenlegi etikai bizottságainak ilyen formában nem kellene létezniük, mert az orvosok „egymásnak falaznak”.
A KRIK újságírói próbáltak választ kapni Macut miniszterelnöktől, de nem reagált sem a telefonhívásokra, sem az elküldött kérdésekre.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

