Augusztus 20-án államalapító Szent Istvánra emlékezünk: ilyenkor tisztavatással, szent misével, rengeteg programmal és tűzijátékkal ünnepel a magyarság.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra jutott, hogy „ma azt mondhatjuk, hogy Magyarország büszke lehet mindarra, amit a mögöttünk hagyott bő másfél évtizedben elért. Volt erőnk ahhoz, hogy saját érdekeinket, és nem mellesleg Európa valódi érdekeit is kövessünk”.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint „az államalapítás ünnepe az állam újraalapításának vágyát” is hordozza, a változással együtt pedig egy új alkotmány kell az országnak, mert a mostani Alaptörvény „a hatalmat védi a polgároktól”. A főpolgármester népszavazást indítana egy új alkotmányról.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter beszédet tartott, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nemrég elárulta, hogy augusztus 20-án épp az éves nyaralását tölti valahol. Orbán már 2024-ben is csak a díjátadásokon készült fotókon tűnt fel, miközben Magyar Péter tavaly már augusztus 20-ára időzítve Tisza-pikniket tartott a Margitszigeten. Idén Pannonhalmán, a Váralján ünnepelt a „Szent István nyomában” című rendezvényen, ahol meghirdette a 10 pontos Szent István-programot. Azt mondta, a program nem négy évre, hanem egy nemzedéknyi időre szól.
A Tisza Párt 10 pontja:
- 2035-ig megállítják a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé nőjön a magyarság.
- 2035-ig legalább 80 évre emelik a születéskor várható élettartamot.
- 2030-ig megállítják a tömeges elvándorlást, és elindítják a „Vár a hazád!” programot: nyolc év alatt kétszázezer fővel növelik a hazatérő magyarok számát.
- Tíz falunként egymilliárd forint közösségi fejlesztési keretet adnak.
- 2035-ig minden régióban épül egy 21. századi szuperkórház.
- 2035-ig az oktatásban visszakerül az ország a Közép-európai régió élére, Klebelsberg Kunó szellemében.
- 2040-ig megduplázzák a megújuló energia arányát a hazai energiaellátásban, és 2035-ig megszüntetik az orosz energiafüggőséget.
- Azonnal kezelik a kritikus aszályhelyzetet.
- 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítják.
- Visszaadják az önkormányzatok szabadságát – függetlenséget, hatásköröket, forrásokat.
Magyar azt ígérte, hogy a program végrehajtását a Tisza-kormány megalakulásának első napjától nyilvánosan, negyedéves bontásban követik majd.
Magyar Péter Pannonhalmán, 2025. augusztus 20-án (Forrás: ATV/Youtube)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

