Az Európai Unióban egyetlen releváns politikai szereplőnek sincs már illúziója Aleksandar Vučić személyét és hatalmának jellegét illetően, erről Tonino Picula, az Európai Parlament Szerbiáért felelős jelentéstevője beszélt. Picula megállapította, hogy Szerbia ebben az állapotban nem válhat az EU tagjává.
„A kérdés az, hogyan kell meghatározni a viszonyt az alternatívához, azokhoz, akik esetleg holnap kerülhetnek hatalomra, miközben most ez egy bizonytalan politikai dráma. Úgy látom, Vučić hatalma rendelkezik legalitással, viszont azok, akik tüntetnek, legitimitást szereznek” – mondta Picula a Nova TV híradójának.
Hozzátette, hogy az újvidéki vasútállomáson történt tragédiában 16 ember életét vesztette, és attól tart, hogy a 17. áldozat „a szerb városok utcáin egyre kegyetlenebb összecsapásokban” hal meg.
„Ez rendkívül komoly figyelmeztetés azok számára, akik Szerbiával kapcsolatban valamilyen kompromisszumot keresnének. Kiutat a választásokban kell találniuk” – mondta Picula.
Kiemelte, hogy Horvátországnak politikailag sokkal határozottabban kell fellépnie „Vučić hatalmának minden manipulációjával szemben, amely időről időre horvát állampolgárokat tartóztat le, majd utasít ki az országból”.
A Vihar hadművelet évfordulóján közzétett, háborús időkből származó fényképével kapcsolatban Picula elmondta, hogy némileg „meglepte a negatív reakciók áradata”, és eszébe sem jutott, hogy provokáljon.
„Egyszerűen a nemzetközileg elismert hadművelet 30. évfordulója – amellyel Horvátország megkezdte modern útját – alkalom volt arra, hogy megszólítsam azokat, akikkel megosztottam ezeket az időket, valamint a polgárokat” – mondta Picula.
Hozzátette, hogy bizonyos értelemben a múlt eseményeihez való viszony határozza meg mindazt, ami ma Szerbiában történik.
„Nyilvánvaló, hogy Szerbia jelenleg olyan állam, amely számos kérdésben nem tud megegyezni a jövőjéről, ugyanakkor konszenzus van a múlt értelmezésében – és pontosan ez történt az én bejegyzésem után is” – mondta.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

