A legnagyobb kereskedelmi láncok maximális haszonkulcsát 20 százalékban korlátozzák, ami alacsonyabb árakat eredményez a lakosság számára – jelentette ki csütörtökön Siniša Mali pénzügyminiszter.
A gazdasági intézkedések új csomagjának előkészítése során Mali tárgyalt a kereskedelmi láncok képviselőivel.
„A kereskedelemben a haszonkulcsokat korlátozni kell, hogy az állam megakadályozza az árak további emelkedését. A kormány elé jövő héten kerülő rendelettervezet szerint a legnagyobb láncoknál a haszonkulcs maximális mértéke 20 százalék lesz” – közölte Mali.
Elmondta, hogy a rendelet mellett az év végéig tervezik a kereskedelmet szabályozó kulcsfontosságú törvények módosítását is, hogy hosszú távon fenntartható, tisztességes piaci környezetet teremtsenek, stabil árakat és fogyasztói biztonságot biztosítva.
Arról a gazdasági intézkedéscsomagról szólva, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap ismertet majd, Mali elmondta, az árak mellett a csomag tartalmaz majd kedvezőbb hitel- és alacsonyabb kamatláb-megoldásokat is.
Egyes termékek drágábbak lesznek a gazdasági intézkedések után?
Siniša Mali (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

