Miután a hatalom képviselői által mintegy 50 településen meghirdetett blokádellenes tüntetéseken összesen 33.000 ember vett részt, a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) „teljesen elvesztette a kezdeményezést és a politikai folyamatok alakításának képességét”, véli a Szerb Népi Mozgalom (NPS) képviselője és alelnöke, Borislav Novaković.
„Az az időszak, amikor proaktív politikát folytattak, ők diktálták a ritmust, formálták a politikai színteret, és ellenfeleiket puszta kommentátorokká, utólagos kritikusokká redukálták, mostanra felcserélődött, amelyekben a párt és a hatalom minden fontos politikai elemében vereséget szenvedett” – mondta Novaković a Danasnak.
Elmondása szerint az SNS az agresszívan támadó párt pozícióját egy ügyetlenül védekező pártra redukálta, és mivel nincs már stratégiája, a politikát napi taktikázásra és puszta túlélésre szűkítette.
„Ezért a szerdai gyűlés sem az erődemonstrációról szólt, hanem a tehetetlenség megnyilvánulása és a szervezeti, valamint eszmei széthullás bizonyítéka volt. Hozzájuk már csak a rendőrség bizonyos részei és a megátalkodott bűnözők maradtak hűségesek – de erre nem állam, hanem diktatúra épül” – fogalmazott Novaković.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

