A Szerbiai Katonai Szakszervezet egykori elnöke, Novica Antić öt másik személlyel együtt június 28-án, a Víd-napi tüntetés előtt került börtönbe az alkotmányos rend megdöntésének állítólagos tervezése miatt.
Antić a belgrádi kerületi börtönből a Danas napilaphoz eljuttatott levelében azt írta, hogy előzetes letartóztatását védekezésének meghallgatása nélkül rendelték el, „utólag odacsempészett törvénytelen bizonyítékok alapján”.
„Nem beszélek a sorstársaim nevében, de a saját példámon tanúskodom az ügyész (a belgrádi Főügyészség vezetője, Nenad Stefanović) legsúlyosabb visszaéléseiről és bűncselekményeiről, amelyekkel legfőbb ideje lenne komolyan foglalkoznia a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségnek, az illetékes parlamenti bizottságoknak, de talán még az Európai Uniónak és a Velencei Bizottságnak is” – írta Antić.
Elmondása szerint azok a feltételezett hangfelvételek, amelyek az ő és társai beszélgetéseit rögzítették egy kraljevói szállodában, s amelyek miatt letartóztatták őket, több televízió élő adásában kerültek sugárzásra.
Később azonban – teszi hozzá – kiderült, hogy ez „szigorúan bizalmas bizonyíték”, amelyet sem a fogvatartottak, sem az ügyvédeik nem hallhattak és nem láthattak, amióta elrendelték az előzetes letartóztatást.
„Egy ismeretlen titkosszolgálat hallgatott le bennünket – ismeretlen, mert nem a rendőrség végezte –, állítólag a čačaki bíróság parancsára. Az állítólagos bűncselekményt, az alkotmányos rend megdöntését a kraljevói bíróság illetékességi területén követtük volna el, házainkat, cégeinket és nyaralóinkat a kragujeváci bíróság parancsára kutatták át, az előzetes letartóztatásról pedig a belgrádi bíróság döntött a Neša vezette belgrádi ügyészség javaslatára” – írta Antić.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

