Aleksandar Vučić szerb államfő “minden kamera előtt lévő vitára” invitálja a blokádban lévő egyetemistákat, közölte az elnöki sajtószolgálat.

Vučić Instagram-profilján videóüzenetben intézett meghívást a diákokhoz. Ebben elmondja, hogy Szerbiában kilenc hónapja tüntetések vannak, ezeket előbb az “igazságért való harcnak álcázták”, az ország egy része változásokat akar, mondta az elnök. Hozzátette azt is, annak ellenére, hogy mennyi minden rosszat gondol a követeléseikről, fontosnak tartja a párbeszédet.

„Szerbiának demokratikus párbeszéddel kell megoldania a problémáit, nem erőszakkal. Felkérem a blokádmozgalom képviselőit, hogy vegyenek részt egy beszélgetésen és nyilvános vitán a jövőképeinkről, hogy megvitassuk terveinket és programjainkat a jövőre nézve, és mindannyian elítéljük az erőszakot az utcáinkon” – állt a videó leírásában.

Elhangzik az is, hogy az államfő nem legyőzni akarja a 3-4 képviselőt egy tv-vitában, hanem, hogy együtt megoldást találjanak a problémákra.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!