Először ürülékkel kenték össze az autóját, most pedig a kutyamenhelyének ajtaját törték be ismeretlenek annak a csókai nőnek, aki hónapok óta küzd az igazságért.

A Csóka cenzúra nélkül Facebook-csoportban közzétett információ szerint ez egy újabb brutális kísérlet egy nő megfélemlítésére, aki hónapok óta küzd az igazságért, közérdekű információkat kér és leleplezi a visszaéléseket Csóka községben.

A megtámadott Jelena Ljuboja, a Csóka cenzúra nélkül csoport tagja, régóta tevékeny aktivista és az igazságtalanság elleni harcos.

Először az autóját szándékosan ürülékkel kenték össze – egyértelmű fenyegető üzenet. Nem sokkal később egy téglával betörték a kutyamenhelyének kapuján lévő üveget. Az esetet a rendőrségen bejelentették, közölték a csoportban.

“A nők, az aktivisták és mindenki ellen, aki mer a saját fejével gondolkodni, elkövetett erőszak nem maradhat büntetlenül. Emeljük fel a hangunkat a félelem, az erőszak és a zsarolás ellen. Ma Jelenát vették célba, holnap bármelyikünk lehet a soron következő”, üzenik a csoport tagjai.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!