A következő választások reális és felelős időpontja továbbra is 2026 vége – közölte Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke.
„Ez egy észszerű és megvalósítható időkeret, ami politikai stabilitást, békét és jelentős reformok végrehajtását teszi lehetővé. Óvatosaknak kell lennünk, hogy ne essünk azoknak a csapdájába, akik a helyzetet arra akarják felhasználni, hogy erőszakkal kerüljenek hatalomra” – nyilatkozta a Kurirnak. Szerinte Aleksandar Vučić államfő és a Szerb Haladó Párt folyamatosan élvezi a nép támogatását, az pedig a napnál is világosabb, hogy akik rendkívüli választásokat követelnek, csakis azt akarják, hogy erőszakkal kerüljenek hatalomra és megsemmisítsék Szerbiát.
„Nem fogjuk megengedni, hogy a blokádos terroristák megzavarják a polgárok életét és hogy eluralkodjon a félelem” – tette hozzá.
Fotó: 021.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

