A rendőrség „a kapcsolati eszközein keresztül értesítést kapott, hogy Niš felől Belgrád irányába egy Seat Alhambra típusú jármű halad, amely migránsokat szállít, a jagodinai járőrök követik, és amely nem állt meg sem a piroti, sem a niši rendőrség felszólítására”.

A közlekedési rendőrség járőrei Umčar közelében kezdték követni a járművet.
A Vrčin fizetőkapu előtt a sofőr nem volt hajlandó megállni, áttörte a leengedett sorompót, majd a kapu után közvetlenül felállított útzár állította meg.

„Ekkor a sofőr, N. M. (41), tiltakozott, ellenállt és aktívan szembeszegült a rendőröknek, akiknek meg kellett akadályozniuk, hogy elindítsa a járművet és elmeneküljön a migránsokkal, akiket szállított. N. M. továbbra is aktívan ellenállt, rugdosta a rendőröket, ezért a rendőrök kényszerítő eszközt – testi erőt – alkalmaztak, és lefegyverezték” – közölte a belügyminisztérium az incidens leírásában.

Hozzátették, hogy a gyanúsított több egymást követő rendőri felszólításnak sem tett eleget, nem állt meg, és több szakaszon is veszélyeztette a közlekedés biztonságát, amikor a leállósávban előzött és próbálta elkerülni az ellenőrzést.

A járműben több külföldi állampolgárt találtak, akik feltehetően illegálisan léptek be Szerbiába.

„A jármű megállításakor a sofőr aktívan ellenállt, ezért fizikai erőt kellett alkalmazni vele szemben. A vizsgálatok szerint kábítószer hatása alatt állt, nem rendelkezett jogosítvánnyal, és nem engedelmeskedett a hivatalos személy felszólításának” – közölték a belügyminisztériumban, hozzátéve, hogy a helyszínen a sofőrt a mentők is megvizsgálták.

A sofőrt 48 órára őrizetbe vették, majd vádemeléssel az illetékes ügyészség elé állítják.

Hozzátették, hogy a Belügyminisztérium azon három tagját, akik részt vettek a jármű megállításában a Belgrád–Niš autópályán, a Vrčin fizetőkapu közelében, feletteseik utasítására ideiglenesen felfüggesztették.

„Mivel felmerült a gyanú, hogy a rendőrök túllépték hatáskörüket a kényszerítő eszközök alkalmazásakor, a belügyminisztérium azonnal belső ellenőrzési eljárást indított, és döntést hozott három rendőrtiszt ideiglenes felfüggesztéséről az eljárás lezárultáig. Minden tényről értesítik az illetékes ügyészséget” – zárul a közlemény.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk