Egyre többet hallani a médiában arról, hogy választásokat írhatnak ki ősszel vagy télen. Sőt, akár minden hatalmi szinten egyszerre. A közvélemény egy része úgy véli, lesznek választások, de csak akkor, amikor a hatalom úgy ítéli meg, hogy meg tudja nyerni azokat.
Szeptember, október vagy december – ezek azok a hónapok, amikor urnákhoz járulhatunk, legalábbis így állítják a Nedeljnik című lap forrásai. Állítólag Vučić megvárja, hogy lássa, az általa bejelentett gazdasági intézkedések eredményt hoznak-e, mert – ahogy a jól informált források mondják – a köztársasági elnök legfőbb választási ütőkártyája a bérek és nyugdíjak emelése.
Ugyanakkor a Vreme hetilap szerkesztője, Filip Švarm, bár biztos abban, hogy rendkívüli választások mindenképp lesznek, csak nem látja azok közeli időpontját.
„Vučić nem ír ki választásokat, ha nem biztos abban, hogy azokat meg tudja nyerni. Most nincs ilyen helyzetben, és ahogy telik az idő, egyre veszélyeztetettebb lesz. Ismerve őt és a rendszerét, inkább mindenféle kitérőt választ majd, mint azt az egyenes utat, amit a diákok és az állampolgárok is követelnek, vagyis a rendkívüli parlamenti választások kiírását” – véli Švarm, a Vreme hetilap főszerkesztője.
„A döntést valószínűleg inkább valamikor a távolabbi jövőben fogják meghozni. Egyszerűen megpróbálják majd kimanőverezni a most nagyon is érezhető rájuk nehezedő nyomást. A gazdasági intézkedések hatásait a gyakorlatban szeretnék látni, ezt pedig azokból a felmérésekből fog kiderülni, amiket folyamatosan végeznek, és amelyek az államfő asztalán vannak. Úgy gondolom, hogy december ehhez még túl közel van, de várjuk meg, az idő majd megmutatja” – mondja Marko Vujić, a Politikai Tudományok Karának docense.
Eközben a Nedeljnik című lap több lehetséges forgatókönyvet is felvázol a választások kiírására vonatkozóan, ezek közül az egyik szerint Aleksandar Vučić akár le is rövidítheti mandátumát, és egy időben írhatná ki az elnökválasztást, miközben parlamenti listát vezet és miniszterelnöknek jelölteti magát.
Švarm szerint azonban Vučić nem fogja elkövetni elődei hibáit.
„Biztos vagyok benne, hogy Vučić nem fogja lerövidíteni a mandátumát, mint ahogy azt Milošević vagy Tadić tették. Éppen ellenkezőleg” – mondja Švarm.
„Tadić és Milošević ezt megtette, és nemcsak saját hatalmukat, hanem az egész akkori politikai elit hatalmát is elveszítették. Nem tudjuk, mennyire babonás Vučić, de azt hiszem, ez az adat tudat alatt ott motoszkál benne” – teszi hozzá Vujić.
„Úgy gondolom, hogy ő ragaszkodni fog a tisztségéhez az utolsó napig. Valójában az elnöki poszt a Szerb Haladó Párt (SNS) utolsó bástyája” – magyarázza Švarm.
Mindazonáltal a pletykák szerint Vučić talán politikailag „újraéleszti” elődjét, Tomislav Nikolićot, akiből köztársasági elnökjelölt lehet.
„Ez egy paradox helyzet, amikor Tomislav Nikolićról beszélünk. Ő egy potenciális jelölt, aki tíz éve nincs aktívan jelen a politikában, nem szerepel a médiában, szóval nem értem, miért akarna 75 évesen egy politikai nyugdíjba úgy távozni, hogy vesztesként emlékezzenek rá. Másrészt a paradoxon az, hogy nem látok ennél sokkal rosszabb vagy jobb jelöltet az SNS-ben, és ez sokat elárul az uralkodó párt káderpolitikájáról. Higgye el, minden felmérés szerint az SNS-ben Aleksandar Vučićot kivéve senkinek sincs 30 százaléknál magasabb népszerűsége” – zárja gondolatait Vujić.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

