A gazdasági intézkedéscsomag a kiskereskedelmi árréseket korlátozza, és nem a boltokban kapható termékek árának közvetlen korrekciójáról van szó, erről Jagoda Lazarević kereskedelmi miniszter beszélt a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában hétfőn.
Kiemelte, hogy sok terméknél az árrés jelentősen meghaladja a 20 százalékot, ezért összességében mintegy 15 százalékos árcsökkenésre lehet számítani.
A rendelet szeptember 1-jén lép hatályba, és akkor 24 kereskedelmi vállalat lesz köteles áraikat ehhez a szabályhoz igazítani.
A miniszter közölte, hogy részletes elemzés készült, és szeptember 1-jétől nemcsak az élelmiszerek, hanem a háztartási vegyi áruk és a személyi higiéniai termékek is kedvezőbbek lesznek a lakosság számára.
Arra a felvetésre reagálva, hogy azok a termékek, amelyek árrése 20 százaléknál alacsonyabb, esetleg drágulhatnak, Lazarević hangsúlyozta, hogy senki sem fog mesterséges áremeléseket végrehajtani.
Bejelentette továbbá, hogy az év végéig elfogadják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozásáról szóló törvényt, amelyet összehangoltak a 2019-es Európai Uniós irányelvvel.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

