A szerb elnök az Euronewsnak adott exkluzív interjújában beszélt a szerbiai zavargásokról, és megismételte, hogy kész a párbeszédre a tüntetőkkel. Kilenc hónapja kezdődött az országos tüntetéshullám Szerbiában. A tiltakozók a kormány mellett az elnök lemondását is követelik.
„Szerbia és kormánya továbbra is elkötelezett a párbeszéd mellett, annak ellenére, hogy a tüntetők nem fogadják el a nyilvános vitára vagy az előrehozott választásokra vonatkozó ajánlatokat” – így fogalmazott Aleksandar Vučić szerb államfő hétfőn Belgrádban, az Euronewsnak adott interjújában.
Azt mondta, megismételte a tüntetőknek tett ajánlatát, hogy üljenek le egy nyilvános vitára.
A sokáig békés tüntetések az elmúlt hetekben több helyen is erőszakba torkolltak.
Az elnök szerint nem tesz jót az erőszak Szerbia megítélésének
„Mindenféle erőszak, amit az utcán láttunk, rosszat tesz ennek az országnak. Ha azt látni, hogy valaki tüzet gyújt vagy köveket dobál a kormánypárt épületére, vagy megtámadja azokat az embereket, akik bent ülnek, és a saját ügyeiket vitatják meg éppen, az nem fest jó képet az országról” – magyarázta.
„Ez nem jó helyzet Szerbia számára az új befektetések szempontjából, a turizmus szempontjából sem. Így nem mondhatjuk, hogy gyertek, mi vagyunk Európa egyik legbiztonságosabb országa. Ezek nem jó dolgok” – fejtegette Szerbia elnöke az Euronewsnak adott interjújában.
Annak ellenére, hogy civil szervezetek és szemtanúk szerint is a rendőrség túl keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben, Vučić kiállt a rendőrök mellett mondván, hogy azok a közvetlen fenyegetések ellenére is nyugodtak maradtak.
Vučić nem akar alkotmányt módosítani, hogy maradhasson
Az újvidéki vasútállomáson történt tragédia a rendszerszintű korrupció kérdését is felvetette. A tüntetők szerint a hanyag felújítás miatt omlott le a tető.
Vučić úgy véli, hogy a korrupció mára a legjobb érv lett, a sérelmek hangoztatásának könnyű eszközévé vált, és még olyan helyzetekben is ezt emlegetik, amikor nem ilyesmi áll valami hátterében.
A tüntetők egyik követelése, hogy tartsanak előrehozott választásokat Szerbiában. Vučić elmondása szerint az elmúlt hat hónapban legalább háromszor felajánlotta ezt, valamint egy januári népszavazást is arról, maradjon-e elnök. Azt is megígérte, hogy ha ezen nem kapja meg a nép támogatását, lemond. Elmondása szerint minden ajánlatát visszautasították.
Olyan állítások láttak napvilágot, hogy Vučić – akinek második elnöki mandátuma 2027 májusában jár le – az alkotmány módosítására törekszik, hogy egy példátlan harmadik mandátumra is maradhasson a poszton. Ezt ő maga határozottan visszautasította.
„Egy évig, másfél évig leszek elnök, de nem tovább. Új elnök és új vezetés lesz. Nem fogok semmiféle alkotmányt megváltoztatni, hogy ilyen játékokat játszhassak” – magyarázta.
Szerbia továbbra is határozottan az Európai Unióba tart
Mindeközben Szerbia útja a teljes jogú európai uniós tagság felé továbbra is a legfőbb prioritás marad, mivel Szerbia Európához tartozik – mondta Vučić.
„Amíg én leszek az elnök, Szerbia nagyon határozottan az Unió felé vezető úton marad, elkötelezett ez ügyben, a szükséges reformok végre lesznek hajtva” – jelentette ki az szerb államfő.
Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatáról Vučić azt mondta, hogy továbbra is szívélyes viszonyban vannak, és szerinte az orosz elnök nyitott arra, hogy az Ukrajnában folyó totális háborút lezárja egy békeszerződéssel. Vučić továbbá közölte azt is, hogy szívesen látná mind Vlagyimir Putyint, mind Volodimir Zelenszkijt Belgrádban, hogy a békéről tárgyaljanak, ha ez a helyszín mindkettejüknek megfelel.
A teljes interjú magyar nyelven ITT olvasható.
Aleksandar Vučić (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

