A 2026-os minimálbér tárgyalásain a szakszervezetek azt követelték, hogy az elérje a 600 eurót, vagyis 70 000 dinárt.
Ezt a követelést fogalmazták meg a reprezentatív szerbiai szakszervezetek, az Önálló Szerbiai Szakszervezetek Szövetsége és a Függetlenség egységes ágazati szakszervezet képviselői.
A Függetlenség szakszervezet gazdasági tanácsadója, Zoran Ristić a tárgyalás után a Beta hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a szakszervezetek arra tettek közös javaslatot, hogy a minimális nettó órabér összege 400 dinár legyen, ami havi szinten 70 000 dinárnak felel meg.
„A szakszervezetek hangsúlyozták, hogy ez az összeg nem fedezi a tisztességes megélhetés költségeit, és nem is elégedettek vele, ugyanakkor gazdaságilag fenntarthatónak tartják” – mondta Ristić.
Hozzátette, hogy a Szerbiai Munkaáltatók Uniójának képviselői ismét megerősítették korábbi álláspontjukat, miszerint az idei októberre tervezett minimálbér-emelés, amely 500 euró lesz, elegendő a jövő évre is.
A pénzügyminisztérium képviselői szintén azt közölték, hogy a 2026-os minimálbérnek 10,1 százalékkal kellene nőnie, így az október 1-től érvényes 500 euróról 550 euróra emelkedne a következő évben.
A szakszervezetek, Ristić szerint, azt is kezdeményezték, hogy a tárgyalások megkezdése előtt a pénzügyminisztériumban egyeztessenek a közszféra béremeléséről, miután a minimálbér nőtt.
„A pénzügyminisztérium képviselői nem reagáltak erre a javaslatra, csak azt közölték, hogy a minimálbér további növelése a bérek még nagyobb »összenyomódásához« vezetne” – mondta Ristić.
A tárgyalások folytatását augusztus 29-ére tűzték ki, a minimálbér végleges megállapítását pedig a Szociális és Gazdasági Tanács vagy a szerb kormány szeptember 10-ei, legkésőbb pedig szeptember 15-ei ülésén hozzák meg.
A munkatörvény szerint, ha a társadalmi partnerek, a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek nem tudnak megegyezni, a végső döntést a szerb kormány hozza meg.
Alacsonyak a bérek, a háztartások háromnegyede semmit sem képes megtakarítani
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

