Szerdán kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) Szegeden! A nyárzáró fesztiválon olyan nemzetközi sztárok lépnek föl mint a Lost Frequencies, Becky Hill, Meduza, Sam Feldt, Carpetman, Giorgia Angiuli és Alan Walker.

Botka László, Szeged polgármestere a helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn hétfőn rendezett bejáráson elmondta, a Szegedi Ifjúsági Napok a legrégebbi hazai ifjúsági könnyűzenei fesztivál, melyet 1968-ban rendeztek meg először.

Egy bő évtizedes szünet után a fesztivál 2003-ban indult újra, és mára a Sziget után a második legnagyobb ilyen jellegű rendezvénnyé vált, melyre idén több mint 100 ezer látogatót várnak – közölte a politikus, hozzátéve: a vendégek többsége magyar fiatal.

A fesztiválon – melyen mintegy 1500-an dolgoznak – vasárnap délig tíz zenei helyszínen kétszáz zenei fellépő szórakoztatja a közönséget. A rendezvény ideje alatt a szegedi éjszakai tömegközlekedés sűrített járatokkal működik – tudatta a politikus.

Botka László kifejtette, más hazai fesztiválokkal ellentétben a SZIN-t önkormányzati cég szervezi, és a rendezvény nyereséges. Az idei fesztivál költségvetése 1,2 milliárd forint, melyből 800 millió forintot fedez a jegyárbevétel. A fennmaradó részt a vendéglátás és az évről évre növekvő számban jelentkező szponzorok biztosítják. Ezek közül a polgármester kiemelte a BYD-t, amely nemcsak autókat mutat be, hanem épülő gyárába is toboroz dolgozókat.

A fesztivál tavalyi 150 millió forintos nyereségéből a szervező önkormányzati cég az Újszegedi Partfürdőt, az Ifjúsági Házat és a Belvárosi Mozit fejlesztette – mondta a Botka László.

Kolonics Erika fesztiváligazgató elmondta, a fesztivál színpadai lényegében elkészültek, kedd estére a hangtechnika is készen áll. A vendégek szerdán déltől érkeznek az Újszegedi Partfürdőre. (MTI)

Nemsokára minden készen áll a kezdésre (Fotó: Botka László hivatalos Facebook-oldala)