Azokat a diákokat, akik blokád alatt tartották az Újvidéki Egyetem Filozófiai Karát, kedden reggel kizárták az épületből, tudósít a 021.rs.
Ahogy maguk a blokádban részt vevő diákok még a kizárás előtt közölték a közösségi oldalakon, a dékán „néhány professzorral együtt betört az épületbe és kicserélte a zárat”.
„Fegyelmi eljárásokkal fenyegeti a diákokat. Ki akarja őket rakni. Segítségre van szükségünk” – írták korábban a diákok.
Jelenleg több egyetemi hallgató és polgár van az épület előtt, és a hírek szerint az a cél, hogy minél többen érkezzenek a hallgatók támogatására.
„Reggel öt-hat óra körül jött a dékán a professzorokkal, kinyitották a mellékajtót és bementek. Felébresztették az összes diákot, akik az épületben voltak, felszólították őket, hogy hagyják el az épületet és vigyék magukkal, amit tudnak, mert azonnal megkezdődik a takarítás. A dékán megemlítette, hogy fegyelmi intézkedéseket foganatosít mindazok ellen, akik akadályozzák a kar működését, mivel a vizsgákat szeptember 1-től mindenképpen meg kell tartani. A dékán hozott magával alvófelszerelést is, és közölte, hogy ott marad, ameddig szükséges. Minden diák távozott” – mondta az egyik kizárt hallgató.
A Bölcsészettudományi Kar dékánja, Milivoje Alanović nem támogatta a diákokat, amikor bejelentették a kar blokádját, emiatt három dékánhelyettes lemondott.
Szilveszter a Bölcsészettudományi Karon (Fotó: Mina Delić)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

