Aleksandar Vučić bejelentése után, miszerint a kereskedelmi árrést 20 százalékban korlátozzák, a Szerbiai Pékek Szövetségének elnöke, Zoran Pralica emlékeztetett arra, hogy ők már régóta figyelmeztetnek a kereskedők hatalmas árrésére a kenyér esetében, írja a Beta.

„Nagy harcot vívtunk az árrés korlátozásáért. Most, amikor ezt gazdasági intézkedésként bevezetik, a kereskedők már azon gondolkodnak, hogyan fogják kijátszani. Új szolgáltatások bevezetését emlegetik, amelyeket majd kiszámláznának” – mondta Pralica.

Elmondta, hogy a kereskedők a pékárukra (a Száva kenyér kivételével, amelynek árrését korábban 6 százalékban korlátozták) akár 85 százalékos árrést is felszámoltak, bizonyos pékáruknál pedig akár 144 százalékot.

„Évek óta figyelmeztetünk arra, hogy az árrések óriásiak. Egy kenyeret, amely például 80 dinárba kerül, a kereskedők 180-200 dinárért árultak” – tette hozzá Pralica.

Pralica hozzátette, hogy az árrések mellett a kereskedők további mintegy 30 különböző terhet is felszámolnak, köztük a polchely díját, az informatikai fejlesztéseket, az üzletmenet fejlesztését, új üzletek megnyitását és feltöltését stb.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!