Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap ismertette azokat a régóta beígért intézkedéseket, amelyek állítása szerint az alapvető élelmiszerek árának mérséklődését eredményezik. Miközben néztük, ahogy az elnök kézzel emel ki termékeket fonott kosarakból, hiányérzetünk támadt. Hiányzott a pénzügyminiszter, Siniša Mali, aki eddig Vučić oldalán volt az összes szociális intézkedés bejelentésekor. Emellett feltűnő volt a szerb miniszterelnök, Đuro Macut távolléte is, aki megválasztása óta továbbra is csak névleg tölti be posztját.
Vasárnap Vučić sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismét bejelentette, hogy korlátozni fogják a kereskedelmi láncok árréseit, ami körülbelül 3000 termék árának csökkenését eredményezi majd. Az árrést 20 százalékban maximalizálják, és ez 24 kereskedelmi láncra vonatkozik.
Az elnök asztalánál lévő fonott kosarakban háztartási higiéniai termékek – krémek, szappan, fogkrém, mosószerek, papírtörlők, fóliák, pelenkák (babáknak és felnőtteknek) – valamint rizs, hüvelyesek, alkoholmentes italok, csipszek, smoki és tojások voltak láthatók.
Az ilyenkor elmaradhatatlan táblaírás mellett szokatlan volt, hogy az asztalnál nem ült a pénzügyminiszter, Siniša Mali, akinek a hatáskörébe tartoznak a szociális intézkedések.
Pár nappal korábban Mali találkozott a kereskedelmi láncok képviselőivel, ahol bejelentette, hogy a legnagyobb láncokban az árrés legfeljebb 20 százalék lehet.
„Az elmúlt években mindannyian tanúi vagyunk az alapvető élelmiszerek árának növekedésének az országunkban. Ez a kérdés közvetlenül érint minden polgárt, és éppen ezért az állam határozott lépéseket tesz az életszínvonal védelmében. Bár a bérek, a nyugdíjak és a minimálbér folyamatosan nőnek, ráadásul az infláció felett, úgy gondoljuk, hogy az államnak ezen keresztül további segítséget is kell nyújtania a mindennapi élet megkönnyítéséhez” – mondta Mali.
A pénzügyminiszter honlapját megtekintve aznap, amikor az államfő az intézkedéseket bejelentette, Malinak nem volt különösebb programja, így felmerül a kérdés, miért maradt el Vučić híres „Ugye úgy van, Siniša?” megjegyzése.
Az elnök asztalánál, és a közéletben Đuro Macut sem volt ott, pedig a szerb alkotmány szerint ő az ország legbefolyásosabb embere.
Kabinetje általában erőtlen közleményekkel jelentkezik, legutóbb akkor nyilatkoztak meg, amikor Vučić felhívását támogatták a tüntetők párbeszédre való ösztönzésében.
Előtte Macutot „teljes pompájában” a kormány 100 napos munkájának bemutatásán láttuk, majd szinte teljesen eltűnt a nyilvánosságból.
De miért?
Đorđe Vukadinović, a Nova srpska politička misao (Új Szerb Politikai Gondolat) szerkesztője a Nova televíziónak azt mondta, a valódi kérdés az, hogy miért Aleksandar Vučić ismertette a szociális intézkedéseket.
„Az alkotmány szerint egyetlen olyan terület sem tartozik a hatásköreibe, amiket most bemutatott, de társadalmunk annyira megszokta a folyamatos alkotmánysértéseit, hogy már szinte senki sem veszi észre, hogy az effajta jelenléte botrány” – fogalmazott Vukadinović.
A Nova interjúalanya, a pénzügyminiszter hiányát kommentálva elmondta, hogy Vučić szeret egyedül lenni, amikor olyan híreket közöl, amelyeket pozitívként értelmeznek.
„Nem szereti, ha árnyék vetül rá, szeret egyedül lenni, amikor ezeket a jó híreket bejelenti. Néha ott van mellette egy miniszter, például Ivica Dačić, ha problémásabb ügyeket tárgyal. Amit pozitívnak érzékel, azt Vučić egyedül szereti bejelenteni. Ami Siniša Malit illeti, lehetnek egyéb okok is, de erről most nem szeretnék találgatni” – mondta Vukadinović, emlékeztetve arra, hogy hasonló akció során, amikor parizeres szendvicseket ettek, Vučić mellett ott volt Siniša Mali és Tomislav Momirović is.
Đuro Macut miniszterelnök hiányát kommentálva Vukadinović meglepőnek ítélte a kormányfő hiányát.
Azonban Macut már a megválasztása előtt is feledésbe merült, ami szinte példa nélküli az újkori szerb politikai történelemben. Április óta csak néhányszor láttuk, ebből kétszer a boszniai Szerb Köztársaságban és egyszer a pápa temetésén.
Beiktatását az úgynevezett „villa-botrány” árnyékolta be, a KRIK ugyanis felfedte, hogy Macut egy 193 négyzetméteres ingatlant vásárolt.
Érdekesség, hogy Macut azt mondta, az ingatlan megvásárlását „más ingatlanok eladásából származó bevételek, személyes megtakarítások, ajándékok és kölcsönök kombinációjából” finanszírozta, miközben havi jövedelme 372 847 dinár volt.
Aleksandar Vučić teátrális monológja a gazdasági intézkedésekről (Fotó: Goran Srdanov/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

