Rendkívüli vizsgálat indult a tornyosi Tömörkény István Általános Iskolában. Szerdán sajtótájékoztatót tartott Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere a vizsgálat kapcsán.

Elmondta, hogy az önkormányzat a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére rendkívüli ellenőrzést indít az intézményben:

„Erre azért van szükség, mert több bejelentés is érkezett a Vigyázok rád, vagyis a Čuvam te platformon, valamint a júniusi tragikus haláleset is felvetette annak a szükségességét, hogy az intézmény vezetését alapos átvizsgálásnak vessük alá. Ennek a vizsgálatnak a célja a körülmények teljes körű feltárása és a jövőbeni hasonló estek lehetséges megelőzése” – fogalmazott a polgármester.

Burány Hajnalka felidézte, hogy az iskola hittantanárnője június 4-én tragikus módon hunyt el, miután az udvaron felügyelt, és egy labdával véletlenül hasba rúgták.

A tanárnő a sürgősségi ellátás ellenére a kórházba szállítást követően életét vesztette. Az áldozatnak a májbetegsége miatt a hasi erei el voltak vékonyodva, emiatt lehetett végzetes kimentele az ütésnek.

Az eset kapcsán vizsgálat zajlik, melynek célja, hogy amennyiben lehetséges, hasonló tragédiák a jövőben megelőzhetők legyenek.

A tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Fotó: Burány Hajnalka / Facebook)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!