Augusztus eleje óta harmadik alkalommal tartanak egy órás figyelmeztető sztrájkot az újvidéki Biosens Intézet alkalmazottai, így tiltakoznak amiatt, hogy alapítójuk, a tartományi kormány által kinevezett új igazgatóbizottság leváltotta a korábbi igazgatót, és helyére egy általuk alkalmatlannak tartott személyt nevezett ki augusztus 12-én.
Nikolina Janković kutatóorvos elmondta: a Biosens mesterséges intelligenciával, szenzorokkal és nanotechnológiával foglalkozik, miközben az új megbízott igazgató, Dušan Marinković eddigi pályafutása a szúnyogirtásról szólt – tekintettel arra, hogy nem olyan területről érkezik, amivel az intézet foglalkozik, a törvény szerint nem is lehet kinevezni az élére.
Janković azt állítja: a szakmaiatlan vezetés következményei már most érezhetők, ezért az alkalmazottak aggódnak az intézet jövője miatt.
A sztrájkolók szerint mindez azért történik, mert az egész munkaközösség kiállt az egyetemisták mellett, a leváltott igazgató és az intézet társalapítója, Vladimir Crnojević pedig nem volt hajlandó a Szerb Haladó Párt rendezvényeire küldeni az alkalmazottakat.
Az új igazgató minden közvetlen munkatársa lemondott, mert nem akarták a közreműködésükkel legitimizálni a megbízott igazgatót, az alkalmazottak pedig a közigazgatási bírósághoz fordultak a törvénytelen kinevezés miatt.
Fotó: Autonomija
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

