A Szerbiai Energetikai Ügynökség Tanácsa csütörtöki ülésén jóváhagyta a garantált ellátásra vonatkozó villamosenergia-ár döntését, amely 2025. október 1-jétől lép hatályba. A háztartások számára az átlagos villamosenergia-ár ennek értelmében 6,6 százalékkal lesz magasabb, közölte a Szerbiai Rádió és Televízió.
A piros és kék zóna határának 1.600-ról 1.200 kilowattórára történő csökkentése az átlagárat legfeljebb 1,9 százalékkal növeli. Ez a korrekció azonban csak azoknak a fogyasztóknak a számláit érinti, akik havonta 1.200 kilowattóránál többet fogyasztanak. Az ő arányuk az összes fogyasztó körében áprilistól októberig körülbelül 1 százalék, februárban, márciusban és novemberben körülbelül 3 százalék, míg decemberben és januárban körülbelül 7 százalék.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

