Az előrehozott elnökválasztás időpontjáról Bosznia-Hercegovina Központi Választási Bizottsága (CIK) hozott döntést. A határozatot négy bizottsági tag támogatta, míg ketten – Irena Hadžiabdić és Željko Bakalar – ellene szavaztak, írja a Beta.
Hadžiabdić és Bakalar hangsúlyozták, hogy támogatják az előrehozott elnökválasztás kiírását a Szerb Köztársaságban, de ellenzik a megfogalmazást, miszerint „a szerb nép soraiból” kell megválasztani az elnököt. Véleményük szerint ez diszkriminatív döntés.
A CIK tagja, Vanja Bjelica Prutina rámutatott, hogy a törvény erejénél fogva kizárólag Milorad Dodik, a szerb nép soraiból választott elnök mandátuma szűnt meg, míg a bosnyák és horvát alelnököké – Ćamil Durakovićé és Davor Pranjićé – nem.
A CIK azután hozta meg a döntést az előrehozott választások kiírásáról, hogy a Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa augusztus 18-án elutasította Milorad Dodik védelmének fellebbezését, amely azt célozta, hogy ne szűnjön meg az elnöki mandátuma. Dodikot jogerősen egy év börtönbüntetésre és hat évig tartó közhivatal-viselési tilalomra ítélték, mivel nem hajtotta végre a boszniai főképviselő döntéseit.
A börtönbüntetést Dodik pénzbírsággal váltotta ki, 36.500 konvertibilis márka (kb. 18.000 euró) megfizetésével.
Dodik bejelentette, hogy nem fogja engedélyezni a választások megtartását a Szerb Köztársaság területén, a Szerb Köztársaság Képviselőháza pedig olyan határozatokat fogadott el, amelyek megtiltják minden szervnek és intézménynek a választások megszervezésében és lebonyolításában való részvételt.
A parlament határozatai szerint büntetőfeljelentésekkel fenyegetik azokat az állampolgárokat, akik elmennek szavazni.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

